Szilágyi Pál: Egy nagyapa régi unokájának (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 3., Budapest, 1975)

Va h o t Imre fönnebbi munkájában sok óvatossággal és körülményesen rajzolja az eseményeket, valamint a művészet és irodalom dagály- és apályát, nemkülönben a sajtó megoszló véleményét, a ezekből eredő polémiákat is. Nem akarok ismétléseket hosszasan leírni, azért is a t. cz. olvasót utasítom a „Magyar Thalia" elolvasására, és én csak azokra szoritkozom, melyek vagy nem jutottak Valiot Imre tudomására, vagy tán szerénységből elhallgatta, de kiegészítésére e krónikának mégÍ3 szükségesek, annyival inkább, mert apróságok szülték a nagyobb eseményeket. így p. o. az országos választmány — minthogy tagjai nem központi, azaz nem pesti lakók lévén — alválasztmányra bizta az igazgatást; cz alválasztmány szerződte te a tagokat, de az igazgatást, s a színház kezelését ismét egy külön egyénre bizta, ki hazafiságáról és becsületességéről eléggé ismeretes, de minden jó akarat, s fáradhatlan törekvése mellett sem volt képes a gép kerekeit úgy mozgásba hozni, hogy ernycdetlcnül működhessék; mert túlságos jósága nem dagadhatott meg a hízelgőktől semmit, primae informations ember lévén még hozzá, az alattomos—

sub rosa — árulkodásoknak hitelt adott, s ez által a nem hízelgőknek hátrányára, sőt sokszor kárára intézkedett, e miatt a belharmonia — mi egy ily,társaságnál nngyon is szükséges — megbomlott. A rendezők nem lévén képesek rendet tartani, lia szigorúan léptek föl, az igazgató által megdorgáltattak ; igazságuk érzetében e helytelen bánás miatt egymásután letelték hivatalukat, 9 az igazgató rendezők nélkül maradt. Ekkortájban a szinház falai közt, s annak környékén egy hír kezdett terjengni, mintha az egyik főrendező minden áron odatörekednék, hogy ezen választmányos igazgatóság annyira megbukjék, hogy ne lehessen képes a színház kezelését továbbfolytatni, s így idővel annak igazgatását és kezelését maga. vállalja át, — nem tudom mennyi legyen igaz az egész dologban? hanem annyi bizonyos, hogy minden színész és színésznő elfordult tőle, társaságát kerülték, s csak hivatalos foglalkozás miatt váltottak szót vele ; igen természetes, hamar észrevette a