Szilágyi Pál: Egy nagyapa régi unokájának (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 3., Budapest, 1975)

pénztárnoknál ; meg is kaptam, s mi több, azután köszöntünk is egymásnak. Nem hiába tartják ma is azt a közmondást, „sok szakács elsózza az ételt !"; a sok igazgató, s mellette a választmány be is bizonyitá annak igazságát, az opera mint legköltségesebb fényűzési czikk csakhamar megapasztá minden jövedelmek mellett is a pénztárt, s a részvényesek nemhogy osztozhattak volna a nyereményből, de a deficit pótlása fenyegette, e miatt már 1838-ban ugyancsak sürgette az országos játékszíni küldöttséget, hogy ideiglenes színházának nemzetivé leendő fölemelését s országos pártolását kieszközölje, s hogy minél elébb czélt érhessen, a 289 bekövetkezett országgyűlés alkalmával fel is küldé Posonyba a corpus delictit az operát, mely a karokat és rendeket csakugyan jó kedvre hangolá. 1839-ben összejővén Pozsonyban az országgyűlés, a pesti 290 magyar színháznak nemzetivé, országossá leendő átalakítása iránt egyfelől Pestmegye véleményadása, másfelől Bajza közfigyelmet gerjesztett „Szózat" czímű röpirata szolgált tájékozásul; s C3ak az sajnálható, hogy Bajzánnk az igazgatásról, és az országos ellcnőrködésről irt alapos javaslatai foganatba nem vétettek. Az 183%

0-iki országgyűlés csakugyan teljesité Pestmegye kivánatát, a színházon feküdt, leginkább az építésből eredt 39.882 pfrtnyi teher kifizetésére, s az első készületek beszerzésére külön 50,000 pfrtot, —és a nemzeti színház megalapítására a nemességre kivetendő 400,000 pfrtot ajánla, oly kikötéssel : hogy ezen alapítványi tőke kamatjainak legfölebb a

/

3 forditassék