Szilágyi Pál: Egy nagyapa régi unokájának (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 3., Budapest, 1975)

tetessél fenyegetni?" — Igen egyszerűen ! válaszoltam, Ici a színpadra azért jön hogy zavart idézzen elő, azt kötelességem kiutasítani, s ha szép szóval nem megy, kivitetni, mert én akkor nem a tts urak rendezője, hanem a nagy közönség szolgája vagyok, s az őrök azért állitvák oda hogy a rend fenntartására segédkezet nyújtsanak." — „Engemet is kivitetne az ur?"' — }>01y állapotban igenis." — „Hogy meri nekem azt mondani ?" — „Kérdezte kegyed, hazudni nem szeretek." — Az intermezzo végérc ugrom : „Majd megtanítom én az urat." — „Tessék, nem válik szégyenére a tanítás, nemes vagyok én is, ha tetszik mondjuk föl lcczkénket mindjárt" — „De már ekkor lehangolta húrjait katonás emberem, s kért, jövőre kíméletesebb legyek."—„Nem lesz reá szükség—mondám,—mert letettem a rendezőséget" — „De ki lesz hát a rendező ?" — „Hisz ott az ezerforintos rendező."—„Az nem ért hozzá."—„Miért űzetnek hát ezer forintot neki, a ki meg ért hozzá annak 5 frtot?" — „Hiszen nem is magáért, hanem művésznő-nejéért. Csakhogy ne mondják hogy sok fizetése van 1" Lemondásom után Bajza is lemondott az igazgatásról, ezután keletkezett a mixta periódus (vegyes korszak) — hanem erről majd máskor. Hallottam több ízben,még deák-koromban hogy mikor Jósef Császár nagy Magyarországban körutat tett, minden megyéből egy tábla- vagy főszolgabíró kisérte tiszteletből határról határra. E kitűnő fejedelem, szórakozás miatt egyről is másról is tudakozódott, mire az,— a nélkül hogy zavarba jött volna — mindenre tudott felelni ; bámulta tudományosságát a sok értelmes tisztvi-