Szilágyi Pál: Egy nagyapa régi unokájának (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 3., Budapest, 1975)

kem és Telepinek, mikor figyelmeztettük a színházi terv roszszaságára, vagyis hibáira — „h át önök mindenhez akarnak érteni, még az architecturához is?" Ezen érdemes uraknál is az volt a baj ; mi nem akartunk mindenhez érteni, C3ak ha szakmányunkba vágott, be is bizonyult igazságunk , segítettek is rajta, azért nem is volt hiba; de ők büszkeségük érzetében visszautasítottak minden részünkről jött javaslatokat, sőt mi több ellenséges állást foglaltak azok irányában, kik éltüket, mindenüket a ozélnak szentelték. Ezeket azért bocsátom előre, hogy a bekövetkezendő zavarokból némileg tájékozhassa magát az olvasó. Bajza József igazgatása kezdetén közgyűlést hirdetett, melyre a társaságnak minden tagja megjelent, legelőbb is rendezőket nevezett, s azután színházi törvényeket alkotott alkotmányos értelemben, minden kihágás, mulasztás, késés, vétségekre, büntetések fokozatára, minden § meghányatván, s ha a tagok két harmada azt elfogadhatónak ítélte, törvénynyé vált, nemkülönben a tagok választák meg a bírákat, kiknek kötelessége volt a vétségeket megvizsgálni, s a már elfogadott törvények szerint Ítéletet mondani; a büntetés-pénzek a nyugdíjintézet pénztárába folytak addig is , míg a nyugdíjintézet rendeztetik ; de a tagok óhajtása, — hogy minden tag fizetése minden forintjától egy garast nyugdíjra benn hagyjon — meghiúsult, nem a tagok akaratán hanem a részvényes társulaton ; mi lehetett oka? azt máig sem tudjuk, egy küldöttség ment e miatt tts. Földváry Gábor alispánhoz, de csak annyi választ nyert : „Ne törődjenek önök a nyugdíjintézettel, önök e megye tftgjai, s e megye vénségökben is gondot vÍ3elend önökre." Pedig ha mindjárt elején életbe léphetett volna, a sok garasok szép összegre vergődhettek volna, és sok kellemetlen órától mentettek volna meg engem is, más társaimat is. Erről majd máskor.