Szilágyi Pál: Egy nagyapa régi unokájának (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 3., Budapest, 1975)

A fehérvári színházat oly rósz állapotban találtuk, miről nem is álmodtam, mert hol azelőtt harmincz évvel működtem, hol a színi előadásokra minden függönyök és diszítmények fölhalmozva bőségesen, hevertek, most csak puszta falakat láttunk, híre sem volt mindannak, kivéve néhány rongy és lécz tördelt darabjai. — Hogy a káposzta is megmaradjon, a kecske is jól lakhassék, Telepi György teremtő ügyességét vettük igénybe és a papiroskereskedők raktárait ; e raktárakat csakhamar kipusztítottuk, minden előadásra uj függönyök és diszítmények születtek, Telepi éjjel-nappal festett, mi segítettünk festéket törni, papirárkusokat Összeragasztani, — és hogy festői kitétellel éljek — grundirozni; meg is tette hatását, mert a közönség — mely elején gyöngén mutatkozott, napról-napra szaporodott, s nem győzte csodálni az ujuj festvényeket, mit mindannyiszor meg is tapsolt, s ez szükséges is volt, különben Telepi barátom tán bele is únt volna a sok festésbe, hiába J a'taps erőt ád, fölvillanyozza az embert kiforyhatlan tevékenységre csak e szellemi tőkét nevelhesse. Itt léptettük fel először Laborfalvi Rózát Kántorné valamelyik szerepében, s ő — ki eddig mellőzve volt -ily szerepektől, vagy talán maga sem bízott annyira magában — oly feltünőleg jól végezte első kísérletét, hogy mi színészek bátorítólag iparkodtunk Őt megtartani igyekezetében, s így napról napra fokonkint emelkedett szakmájában. Ez is példa azokra az igazgatókra, kik csak készhez nyúlnak, s az ifjak tehetségeit kifürkészni vagy nem tudják, vagy restelik. Jövedelmünk, ha nem sok is, de volt annyi hogy szűken megélhettünk, takarékosak is voltunk, csakhogy néhány tallért, — de ezüstöt ám, mert húszasokkal és tallérokkal fizettek akkorában — hazavihessünk néha-néha szükségben hátrahagyott családunknak; mily Öröme volt Lilla kis leánykámnak, mikor gyalog Budára jöve kezébe adtam huszonöt tallért, hogy adja oda édesanyjának ! — bizony gyalog jártunk Fehérvárról Budára, csakhogy a kocsibért megkíméljük, nem egyszer, ha-