Szilágyi Pál: Egy nagyapa régi unokájának (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 3., Budapest, 1975)

EGY NAGYAPA REGÉI UNOKÁJÁNAK. (Kor-, jellemrajzok s adomák a régi színvilágból.) Sok történetkét beszélek én kis unokámnak, ki nagy figyelemmel hallgatja a mult eseményeit, s nem fogy ki kérdéseivel* tudni vágy mindent az ó és új korból, mind a lepke repked egyik tárgyról a másikra, s mint a méh mézet keres mindenből —elkomorodik ha a balsors diadalát beszélem hazánk fölött, meg meg fölvidul ha a szerencse csillaga a felhők közöl újra kimosolyog s ilyenkor felsóhajt, — „lásd nagyapa, mégis jó az Isten, nem hágy el bennünket !

u Mátyás kora legjobban tetszik neki, mert számtalan adomát beszéltem róla , s. gyakran lelkesülve felkiált : „Ez aztán király , mily erős és igazságos ! ' Ily párbeszédeink közt, hol min" denféle osztályt és polgári állást megismertetek vele, s azok részét a haza dolgaiban kijelölém neki ; a gyermekész élességével egyszer e kérdést intézte hozzám : ,,Hát te.nagyapa miért lettél szinész ?

u — felelnem kellett : „Miért lettem színész?*

4 12 — 13 éves koromban látogatóba jött anyámhoz nagybátyám Kelemen László, magas, szikár, csontos, erőteljes, de búemésztett férfiú ; szótlan ült vacsoránknál, csak néhanéha ejtett néhány erőteljes szót röviden, de érthetŐleg.— Végre a színészet lett tárgya a beszédnek. — Szegény nagybátyám ! mintha most is látnám, mint emelkedett a görnyedező test, mint emelte föl fejét, mint szikráztak szemei — úgy hogy engem meglepett, csodálva néztem e változást, s közelébe von-