Váli Béla: Szuper Károly szinészeti naplója 1830-1850 (Színháztörténi könyvtár - Új sorozat 2., Budapest, 1889)

,gást hallunk a Győrből zászlókkal előrevonuló katonaságtól és kér­déseinkre azt válaszolják: ^Budavárát bevették a honvédek ». Ezen örvendetes hírrel érkeztünk mi be Győrbe s ennek örömére az egész város rögtön feldíszíttetett nemzeti zászlókkal, este pedig kivi­lágíttatott és a magyar hadsereg tisztikara táncvigalmat rendezett a redoutban. A nép csapatonként járt zeneszóval a kivilágított város­ban, kar-lltve a honvédséggel, az örömrivalgásoknak vége-hossza nem volt. Minket is igen szívesen fogadtak a táncvigalomban, s a polgárság és tisztikar előkelőségeivel akként egyeztünk meg, hogy naponkint két előadás leszen a színházban magyar és német, fel­váltva este és délután. Gyér, május 25. ^Siettünk Veszprémet elhagyni és ma Győrbe értünk a társasággal. Én Görgey Budavárától ideérkező hadseregé­ben több jóbarátommal találkoztam, itt van: Gózon Lajos, ki már őrnagyságig vitte fel, itt van Poltai, ki nagyon igénytelen színész volt és most tekintélyes kapitány, Dobó a markos fiú, ki Békésit Zomborban békéssé tette egy tapintásával, most mint főhadnagy dobálódzik, itt van Szentkúti Miska, ki szintén tiszt már, pedig most is csak oly nagyokat iszik mint a színészetnél. Endzselt, kit kecskeméti diák korában ismertem meg, most mint hadbírót talál­tam. Ennyi jó barát közt, a fényes győzelmek után, s a mi fényes reményünk fejében van vígság és öröm ! Győr, május 21. Latabár földiül is hozzánk szegődött, miután Győrbe jött itteni zálogtárgyai végett intézkedni és pedig karmes­ternek tettük, hogy énekes darabjainkat jobban adhassuk, másrészt, hogy társaságunk férfitagjait is egygyel szaporíthassuk, mivel csak­nem több a nő nálunk, mint a férfi. Ma tartottuk első előadásun­kat a színházban, adtuk: «Egy táblabíró a márciusi napokban » című darabot zsúfolt ház előtt, óriási lelkesültség, egetverő demon­stratiók közt A közönség fele piros zsinóros honvéd volt, ezek kard­csörtetésé, s kivált a vezérkar tetszéstapsa minket is rendkívüli módon fellelkesíte. Győr, májúi 28. Három előadásunk a legnagyobb sikerrel történt, 938 frtot vettünk be s ezen kívül a győztes hadsereg és örömtől lelkesült polgárokkal mulathatok, nőm és kídves gyerme­kem pedig köröttem vidáman és gondtalanul élvezi a jelent. Jóllét, dicsőség és szeretettől környezve lehetetlen elhallgatnom, hogy «a földön én vagyok a legboldogabb*. Győr, májw 29. Meg vagyok semmisülve. Nem kell az éjct, nem semmi, nincs többé örömem, életemre örök gyehenna vár ! Ele­tem egyetlen öröme, boldogságom, reményem, szóval mindenem, mi az élet örömeit érezteté velem, kiben minden boldogságom összpon­tosult : egyetlen fiam, Géza : meghalt. Nem, nem tudom leírni mikép ! Csak azt érzem, hogy: a földön én vagyok a legboldogtalanabb halandó t. ••

Next

/
Thumbnails
Contents