Váli Béla: Szuper Károly szinészeti naplója 1830-1850 (Színháztörténi könyvtár - Új sorozat 2., Budapest, 1889)

a felszaporodás óta általánosan elharapódzott. E botrány igen zokon esett, s igen tanulságos volt mindnyájunknak, még talán a hibásoknak is, talán majd serkenteni fogja őket is, mert ma már. csakugyan jobban ment a «Két pisztoly » előadása. Uj darabokat nem igen adhatunk, — bár most már eléggel bírunk, miután az eredeti színirodalom szép lendületnek indult és fiatal nagy tehetségek tűnnek fel e téren, kikhez nagy reményeket köthetünk, mint Czakó Zsigmond. De az énekesek egyáltalában csak operát akarnak tanulni, s mi még sem vagyunk annyian, hogy őket a drámából kihagyhatnánk, különösen Egedit, ki a drámában első szerelmesünk, az operában pedig hőstenor, s így nélkülözhetetlen mind a két genreben. Még jó. hogy a közönség az ismétléseket meg nem unja s folyvást látogatja színházunkat, bár a mult hóban legkevesebbet, tudniillik hat és háromnegyed tizedet kerestünk, de ennek különben nem i* egészen az az oka, mintha a pártfogás csökkent volna, hanem felszaporodásunk. Többektel jöttem már jó ismerettségbe Szabadkán, de legtöbb szabad időmet Mihó Miklós barátommal s földimmel töltöm, kinek nagy könyvkereskedése lévén Szabadkán, nekem minden új könyvet kölcsön ad. Szabadka, január 19. A budai német színigazgató megbukott, s a tanács magyar társaságnak szándékozik átadni a színhá zat, mi végre a jövő hó 8-ik napjára csőd van hirdetve. Az igazán szép lenne, s nagy haladás volna nemzetiségi tekintetben, ha a német érzésű Budába is befészkelhetné magát a magyar színészet és segítené azt magyarosodásában. Ezen kapva kaptunk nji is, és elhatároztuk, hogy folyamodni fogunk érte mi is. Mi ugyanis annál több joggal bírunk erre más társaságok felett, minthogy nekünk operánk is van, s ez pedig nagy előny az idegen ajkúakra. Nemcsak társaságunkra, de magamra nézve is jó volna, ha végét látnánk a vándorlásnak, főkép gyermekeim neveltetése miatt, ki bárha elmúlt hét éves, még sem volt féléves otthona. Szabadka február 6\ Olvastam a hirlapban, hogy a budai tanács szinházát gróf Rádainak, mint az országos nemzeti színház főigazgatójának szándékozik rendelkezése alá bocsátani, s így mi elestünk tőle, de én írtam odajuthatásom végett a pesti directióhoz. Szabadka, február 17. Budától elestünk. A tanács szépen kipoétázta Rádayt. Addig mutogatta a tanács nemzetiségét, míg végre is átadta a színházat Michl lakatosnak, mint a megbukott német igazgató hitelezőjének, s a nagy szélnek, melyre az egész ország figyelmét irányítá, az lett a vége, hogy a nemzetiségnek nyakára vert Michl kalapácsával. Igazgatóinknak igen bántja ambitiójukat az, hogy én nőmmel nem veszek részt az ő operájukban s azért mégis kedvel bennünket a közönség, mit naponkint bebizo^ nyit, de különösen látható volt ez jutalomjátékunk alkalmával, a mi jobban ütött ki, mint akármelyik operai primadonnánk a legnagyobb