Váli Béla: Szuper Károly szinészeti naplója 1830-1850 (Színháztörténi könyvtár - Új sorozat 2., Budapest, 1889)

8 elmenetelük után játszhassunk. Én gyors in futottam a kapitányhoz ezen egyezkedett felbontani, de már későn volt. Hamm Ciiabainé heroniai hevesiéggeL rohanta meg a kapitányt s ritnánko lásai * .1 annyira zavarba hozta, hogy nem tudott neki ellentmondani, s a holnapi játszást megengedte. Zombor, május 8. Reggel kihordattuk színi apjainkat, nemkülönben Hevesi is. Délelőtt próbánk volt. Délután a mint kéizttlgetünk a játékra, jön az izenet a kapitánytól, hogy tartsuk magunkat azon egyezséghez, melyet tegnap előtte Hevesi és Chiabai tett Átkoztuk Hevesi mindenesét, Beliczayt, ki nélkül a gyáva Hevesi, mire se ment volna. Szájaskodásá

val ugyan elnyomott ő, de a sors segített rajtunk. Ugyanis ők délután tartván arenájokban az előadást, még a mellett, hogy gyenge a társaságuk, oly szerencsétion választást tettek első darabjukkai, hogy br. Eötvös igen költői, de unalmas darabját «Eljeu az Egyenlőség*-et választották, melylyel még azt sem érhették el, hogy legjobb és csinos színésznőjüket Berzeviczynét, kivel nagyra vannak, s kit Beliczay világcsudájának és szépségének híresztelt, érvényesítsék, mert ebben az « Egyenlőség* darabban épen nem jutott neki szerep. Csekély néhány szóból állott egész szerepe s napvilágnál lévén előadásuk, tündéri szépsége sem nagyon tünt fel, sőt a napvilág nagyon is megvilágította a valóságot s eltűnt a szín a színésznőnél. Es bár mi reánk keményen ránk volt parancsolva a városkapitány által, hogy meg ne merjünk jelenni Hevesiek előadásán, annál kevésbbé merjü< a nem tetszésnek vagy kritikának egyetlen jelét adni, első felléptük még sem sikerült. Nem kellett nekünk kritizálni, a közönség magától is átlátta, hogy ez nagyon gyenge társaság s hogy előadásuk igen is gyenge. Nagy zúgolódással hagyta el az arénát s jöttek tömegestül az «Arany Szarvasba», s követelték tőlünk, hogy tartsunk előadást. Mi a városkapilányra hivatkoztunk, ki betiltotta nekünk a játszást, egy pár úri ember rögtön ment a kapitány után. «Majd elhozzuk mi Őt — úgymond — s meglátjuk, ellenáll-e a közönség kivánatának*. S míg ezek elhozták a kapitányt, igazgatónktól követelték, hogy tegye ki a cassât, de ő vonakodott, a-ít mondván, hogy a közönségnek joga van tőlünk előadást kivánni, de nekünk nem szabad pénztárt nyitnunk. « Jól van hát — mondák — majd nyitunk magunk», s azzal egy úr levette magas kalapját s abba szedte a bemeneti díjat, s midőn a kapitány megérkezett, azt kérdezték tőle : «Te tiltottad be ezen szegény emberek előadását? Jó! Hát most duplán fizesd az antrét!» s az meg is tette. Látváu, hogy a nagy közönség kivánatának nem lehet ellenszegülni, nem is ellenezte a játékelőadást. Roppant energiával működtünk, e véletlen s rögtönzött előadás még növelte játékkedvünket. Taps és kihívások közt előadtuk «Charlotte kapitanyt», a mi úgyannyira be volt tanulva, hogy súgó nélkül játszhattuk; s minthogy a publicum ily összevágó és gyorsmenetelű előadást még