Könyves Máté: Játékszíni koszorú (Színháztörténeti könyvtár - Új sorozat 1., Budapest, 1973)
Pergő Celesztin (17847-1858). Színész, színigazgató. 1810t ö1 Ko1oz s varott lépett föl. 1820-től Nagyváradon volt színigazgató. Többször szerepelt Pest-Budán, de többnyire vidéken játszott. Tragikus szerepkörben működött. Szavaló, gyakran szónoklás dikciója miatt később vesztett korai népszerűségéből . Pest város pompás uj játékszíne 1. Pesti Német Színház. Pesti László (?-?). Színész. A Kelemen-féle társulat tagla, 1751-tól 1795-ig. Pesti Német Színház. A mai Vörösmarty téren állott épület, 1812. febr. 9-én nyitotta meg a pesti német társulat. Protasevitz Benedek (?-?). Lengyel származású borkereskedő, aki állítólagos német társulatoknál való működésére hivatkozva elvállalta a Kelemen—féle társulat művezetői, azaz rendezői tisztét. 1792 májusától június közepéig működött ott* Magához akarta ragadni a hatalmat, s békebontő természetével két pártra osztotta a társulatot. 1792 júniusában otthagyta Kelemenéket. Ráday Pál gr. (1768-1827). Színigazgató, a magyar színjátszás egyik úttörője. 1784-ben sikertelenül próbálkozott Pesten magyar színtársulat szervezésével. 1790-ben Kazinczy felkérésére vállalta a magyar színtársulat szervezését. 1792-ben a társulat igazgatója volt. Munkájában Kazinczyn kivül Kármán József is hathatósan támogatta. 1815-től 1818ig a budai és pesti német színházak bérlője volt. Színigazgatói programján Goethe weimari iskolájának hatása érződik. Ráth Pál (?-?). Színész. Az első magyar színtársulat tagja az elsőévben. Egyik főszereplője az 1790. okt. 25., ill. 27-i előadásoknak. Relschl-bódé. Nevét építtetőjéról, Reischl Gáspár ácsmesterröl kapta. r783-ban építették a mai Várkert kioszk közelében. 1784. nov. 14-én német színészek ebben tartották az első magyar nyelvű előadást. 1792. május 5—tői Kelemen László társulata is játszott benne rövid ideig.