Ort János: A Fővárosi Levéltár színháztörténeti forrásai 1873-1944 (Színháztörténeti könyvtár 17., Budapest, 1965)

A főváros színészeti ösztöndíj alapítványa ós jutalomdíja

sági szinházengedélyeknél elmondott források irányadók. Szinészszervezetek segélyeiről pedig a későbbi fejezetben tárgyalt egyesületek forrásismertetései szólnak. A főváros szinészeti ösztöndíj alapitványa és jutalomdija Budapest főváros két szinészeti dija közt időben el­ső volt az Országos Szinészeti Tanoda ösztöndij alapitvá­ny a. Jellegét tekintve korai fővárosi alapítványnak nevez­hetjük, bár alapitása idején már több regi gyökerű iskolai alapítvány volt a főváros kezelésében és felügyelete alatt. A tanodai ösztöndij nem a főváros kezdeményezéséből léte­sült, hanem a Tanoda főigazgatójának folyamodványára, s kérésének helyt adva határozta el 1876-ban megalapítását a főváros közgyűlése. 1877-től kezdődően forditotta a fővá­ros törvényhatósága ötezer forintos alapitvanyának evi 6 százalékos kamatát ösztöndij céljára. A közgyűlés határozata szerint ebből 200 Ft egy ösz­töndíjra fordítandó: ezt a Szinészeti Tanoda igazgatóságá­nak kijelölése alapján a főváros tanácsa adja ki; 100 Ft­ból pedig ugyanilyen módon kiválasztott növendékeket segé­lyeznek. 1®* A fenti összeget az utód Színművészeti Akadémia nö­vendékei számára is mindenkor kiadta a főváros. Majd az alapítványt 1924-ben megfelelően felemelte, 1928-ban pedig évi 300 P-ben állapitotta meg. Kiutalására és a jutalma­zott színinövendékek neveire a VIII. Tanügyi /1883-től VII. közoktatásügyi/ ügyosztály iratai a források. Kutatá­suk a tárgymutató oktatá s, illetve iskolá k fejezetében történhet. Az 1926-1929 közti irathiányoknál a Fővárosi Közlöny közoktatási bizottsági stb. közleményei lehetnek irányadók. - 59 -

Next

/
Thumbnails
Contents