Ort János: A Fővárosi Levéltár színháztörténeti forrásai 1873-1944 (Színháztörténeti könyvtár 17., Budapest, 1965)
Rendőrségi játszási engedély, kabaréengedély, cenzúra
zatokat. így néhány 1920 utáni játszási engedélyben a következőket olvastuk: „ezen elvi engedélyen kivül köteles engedélyes minden nyilvános előadásra /főpróbára is/ előzetesen a fennálló rendelet értelmében az esetenkénti rendőri engedélyt /licencet/ a főkapitányság engedély osz23 tályánál megszerezni". A főkapitányi játszási engedélyekben éppen ugy, mint a törvényhatósági engedélyekben, olyan rendelkezéseket is láthatunk, hogy az engedély a kikötésektől függetlenül bármikor visszavonható. A rendőrség szinházi ellenőrzése nem tartozott a fővárosi törvényhatóság felügyelete alá vagy hatáskörébe. A Fővárosi Levéltár rendőrségi forrásai is igen hiányosak. A budapesti államrendőrség főkapitányának iratai csak töredéknek nevezhetők, s leginkább a főkapitány elnöki rezervált iratai jöhetnének számba. E nagyjelentőségű iratállag, 1882-1918-ig 4-5 csomóra terjed és a rendőrségi korlátozások kezdeteire adhat forrásanyagot. Kutatása azonban segédletek hiányában sok nehézséggel járna és csak a tervezett segédletek elkészülése után javasolható kutatásra szinházi ügyekben. Bármennyire nem volt azonban hatásköre a főváros törvényhatóságának a rendőrség ellenőrzésére, legfelsőbb bizottságaiban, a közgyűlésen és közigazgatási bizottságban, 1919 után ismételten visszhangot keltenek a brutálisnak nevezett rendőrségi cenzúra megnyilatkozásai. * Egy jól informált törvényhatósági bizottsági tag előadása szerint a fővárosi rendőrség naponta kilenc különböző rangú funkcionáriust küld ki minden szinházi előadásra, ellenőrizni a rend fenntartását. Intézkedései ellen, a főváros közgyűlésén elhangzottak szerint, nem is igen volt lehetősége a szinháznak fellebbezésre, hiszen „nyomással" is kénys^eritheti a szinházat bizonyos darab nem tetsző részeinek megváltoztatására. Máskor a fővárosi tanács gyakorol cenzúrát s erélyes eljárással egy szeméremsértő darabot betiltat, vagy pedig a közgyűlési interpelláció nyomán - -