Mályuszné Császár Edit: Molnár György, a rendező (Színháztörténeti könyvtár 16., Budapest, 1964)

IV. A nagy rendező (1863-1875)

"A rossz idő. bérletszünet és fölemelt árak okozhatták, hogy a szinház nem telt meg ugy, mint eredeti uj darabok első előadásakor szokás* A ki elmaradt, egy minden tekintetben élvezetes estét mulasztott: uj darabot, mely a nézőt mindvégig feszültségben tartja, pompás kiállítást s oly előadást, melyet a legjobbak közé sorolhatunk. ...a dictio nem emelkedik a helyzetek magaslatára.•. Az előadás fokozta a mü hatását. Molnár phantasiájának igen szép terméke a byzanczi palota tekervényes folyosó kilátásával, mely jótékonyan üt el a megszokott egyszerű függönyöktől. Hasonlóan jó gondolat a zárdának karzata, mely beláttatnunk enged az alanti egyházba. Az első felvonás hajó rajára színpadunk kicsiny. A jelmezek ép oly korhivek, mint fényesek. Az előadók közül ismételve meg kell dicsérnünk a főszereplőket: Molnárt (Artemius), Pelekynét (Valeria"), Szif

etit (Tódor szerzetes), Felekyt (Bardanez) és Bercsényit Justinian). Eelekyné - ki minden jelmezében a szemet is gyönyörködteté - ép oly magasztos hévvel,szép plasticával játszott, mint Molnár a fenség erőteljével. Az ilyen szavalló szerep nagyon neki való."77« A december 17-1 bemutató valójában felszínesen utánérzett Kegyencz másolat volt, természetesen sokkal áttekinthetőbb és szinszerübb, de sokkal kevesebb gondolati tartalommal. A rendezésnél figyeljük meg először az első felvonás színpadképét: (lásd 65. oldal). A fenti szinpadvázlat a maga zsúfoltságában nemcsak arra vall, hogy Molnár gazdag fantáziájának a fizikai tér kevéssé szabhatott határt, hanem arra is, hogy valóban súlyos színpadtechnikai problémákkal igyekezett megküzdeni.A kis szinpad hátsó árkában vezette fel a bizánci "flottát", mégpedig anyagszerű hajókkal, hiszen ha az illúzió kedvéért a matrózok kis balettnövendékek voltak is az apró hajókon, a mozgás, a tengerész tevékenység mégis látszott. A viz ebben a korban sem nem valódi viz, sem nem üveglap ezek későbbi kísérleteknél fordultak csak elő, kevés sikerrel -, hanem ugyanolyan, hengerekre szerelt kékre-zöldre-csillogóra festett vászon,mint amilyet ma is látunk pl. a Diótörő csónakázó jelenetében.Ekkor a hengerek forgatása még kézi erővel történt.