Mályuszné Császár Edit: Molnár György, a rendező (Színháztörténeti könyvtár 16., Budapest, 1964)

III. Párizs

álló bolondságban valami nagyszerűt, példamutatót látott. Az ördög pilulái volt az, amiben megmutathatta majd,hogyan tud kezében tartani egy együttest ! A párizsi szinház szcenikai felszerelése természetesen a legkorszerűbb volt. Süllyesztők és hatalmas zsinórpadlás segítségével bonyolíthatta le a trükköket. Már a század első harmadában kialakult a boule vardon a sokfel vonásos szinmü, mert minél több volt a színváltozás, annál nagyobb a siker és a látványosság. A század derekára ez a hagyomány annyiban módosult, hogy a színváltozásoknál már nem ment össze a függöny, a közönség legfőbb öröme éppen abban állt, hogy szeme előtt alakult át a szinpad abból, ami volt, a lehető szöges ellentétére. A pincéből az ámuló néző szeme láttára pompás hálószoba lett, hogy ez ismét egy horizontálisan kettéoszló színpadképbe olvadjon át, ahol a szinpad előterében rablóbarlang, hátrább, magasabban pedig rengeteg erdő borzasztotta. (A horizontálisan megosztott szinpad, jelenlegi tudásunk szerint, a párizsi szini tapasztalatokkal rendelkező Bgressynél fordult elő a Nemzeti Színházban elsőlzben.) A francia boulevard színházak színpada általában igen nagy volt. A Cirque Olympique szinpadmélysége 18 m, ebből 17 m volt bediszletezhető. A Chat el et méretei hasonlóak. A Porte St. Martin kisebb színpaddal működött, felszerelése sem volt olyan gazdag, mint ezeknek a nagyobb színházaknak, vagy éppen az Operának. Ezért néha előfordult, hogy a kisebb számú személyzet elkésett egy-egy dekorációval; a közönség elnéző volt. A Pilulákn

ál azonban ment minden, mint a karikacsapás .A beépített kulisszák vásznai pillanatok alatt gördültek fel és le, a mozgó diszitmények gyorsan alakultak át. Ezeket általában ugy készítették, hogy számos bordájuk és keresztlécük legyen, megállításukban pedig sok apró támasztólécet használtak fel. A diszitmény egyik oldala az egyik, a másik a - változásnál leereszkedő - másik dakorá-