Mályuszné Császár Edit: Molnár György, a rendező (Színháztörténeti könyvtár 16., Budapest, 1964)
I. A mesterek és a mester
nél egyszerűbb és tartósabb kelméből készíttessék jelmezeiket, mellőzzék a talmi fényű paszományokat. Az egykorú vidéki társulatok ui. kopott jelmezdarabjaikat elboritot12 ták rőf számra pár krajcárért vásárolható zsinórokkal. Könnyű volt azonban Sgreftâynek a jó Ízlés nevében tanácsot adni, vagy a fiatal Molnárnak megmosolyogni principálisai réztől ragyogó ruhatárát: a vándortársulatok szegények voltak. A posztó, meg a pamutbársony sem volt olcsó egy iparilag teljesen elmaradott országban. Még több nehézséggel járt a diszlettárak felszerelése. A harmincasnegyvenes években a vidék vászonkortinákkal,fakeretre húzható, leggyakrabban "házilag" festett kulisszákkal járta az országot. A körfüggöny, amit ugyancsak Egressy ajánl 1860-ban, mint Ízléses kisegítő megoldást, sehol sem kerül említésre. A vidéki rendező legfontosabb segédeszközének a világítást tarthatjuk. A világítást, amelynek hiányos volta elleplezte a kopott jelmezeket,az ügyetlenül mázolt hátteret és kulisszákat. Valljuk be, a segítségnek ezt a nemét igen gyakran igénybe kellett venni. Nemcsak az öreg Kilényi "világította ki" a nyári arénát Váradon huszonnégy mécsessel; a Farkas utcai színházban sem égett köznapokon összesen száznál több gyertya, - A másik módja a világit ás segítségül hívásának a különböző fényhatások alkalmazása, a tüzet Imitáló likopódium és a mesés hangulatot árasztó görögtűz A rendes színpadi "nappal" s a "hangulatvilágítások" mellett az éjszaka érzékeltetése is hatáseszköz volt. A nagyobb együttesek ilyenkor kék üveget tettek mécseik elé s ha szükséges volt, a sötét háttéren vágott nyilason át egy gyertya vagy lámpa "személyesítette meg" a holdat. Ha azonban a társulat felszerelése még ennyi technikai fogást sem engedett meg, az éjszakát,r ende s megvilágítás mellett, egy asztalra állított gyertya jelképezte. 1 ^*
