Mályuszné Császár Edit: Molnár György, a rendező (Színháztörténeti könyvtár 16., Budapest, 1964)
V. Molnár elméleti munkássága
Érdekes, hogy fenti megjegyzésével Molnár, « magyar színháztörténet "fővilágositója",be is fejezi a fényeffektusokra vonatkozó mondanivalóját* Hogy 5 maga elektromos battériákat is használt, hogy a görögtüzet és a likopódilimet hol, hogyan alkalmazta, ill. mit ajánl ezen a téren, arról mélyen hallgat. Mintha valami monopóliumot őrizne aminthogy, ha talán nem is tudatosan, bizonyára igy is tett. A magyar színjátszás élcsapata kizárta Őt magábólt nem fog tehát nekik tanáccsal szolgálni, hogyan boldoguljanak még jobban - nélküle. Sajnos azonban, hallgatása, akárcsak életmüve más vonatkozásaiban, itt is találgatásokra utalja a kutatót és végeredményben nagy rendezőnk történeti képét teszi homályosabbá. A jelmezekkel komolyan foglalkozott. Saját rendezéseinél ügyelt rá, hogy megfelelően díszes és (kora fogalmai szerint) történetileg hü jelmezeket készítsenek. Szükségesnek tartotta, hogy rajzolni jól tudó, ügyes színházi szabó álljon minden nagyobb együttes szolgálatára. Kívánsága az idő tájt nem volt magától értetődő: a fényesebb ruhákat szokás volt elsőrendű fővárosi szalonokban elkeszitettni, ami a szabás minőségére és a megfelelő kelmére garanciát nyújtott ugyan, de nem feltétlenül volt azonos a rendező elképzelésével vagy éppen a korhüséggel. Francia példára, Molnár ajánlatosnak tartotta volna figurinók rajzolását. Mivel a színmüvek tekintélyes része még nem jelent meg nyomtatásban, még kevésbé várhatták el egy szabótól, hogy minden - vagy akár csak minden nevezetesebb - színmüvet áttanulmányozzon, a kosztümszabót az olvasópróbára ültette volna be,ahol a rendezővel és a szereplökkel mindjárt megbeszélhette volna a mester azt a qq jelmezt, amit a szöveg után elképzelt. 77 * Amig a fenti kívánságokat elsősorban nyugati tapasztalatai ,másodsorban az Egressy-féle panaszok (i860. Magyar Színházi Lap) diktálták Molnárnak, kezdő direktorsága óta
