Mályuszné Császár Edit: Molnár György, a rendező (Színháztörténeti könyvtár 16., Budapest, 1964)

V. Molnár elméleti munkássága

Érdekes, hogy fenti megjegyzésével Molnár, « magyar színháztörténet "fővilágositója",be is fejezi a fényeffek­tusokra vonatkozó mondanivalóját* Hogy 5 maga elektromos battériákat is használt, hogy a görögtüzet és a likopódili­met hol, hogyan alkalmazta, ill. mit ajánl ezen a téren, arról mélyen hallgat. Mintha valami monopóliumot őrizne ­aminthogy, ha talán nem is tudatosan, bizonyára igy is tett. A magyar színjátszás élcsapata kizárta Őt magábólt nem fog tehát nekik tanáccsal szolgálni, hogyan boldogul­janak még jobban - nélküle. Sajnos azonban, hallgatása, akárcsak életmüve más vonatkozásaiban, itt is találgatá­sokra utalja a kutatót és végeredményben nagy rendezőnk történeti képét teszi homályosabbá. A jelmezekkel komolyan foglalkozott. Saját rendezése­inél ügyelt rá, hogy megfelelően díszes és (kora fogalmai szerint) történetileg hü jelmezeket készítsenek. Szüksé­gesnek tartotta, hogy rajzolni jól tudó, ügyes színházi szabó álljon minden nagyobb együttes szolgálatára. Kíván­sága az idő tájt nem volt magától értetődő: a fényesebb ruhákat szokás volt elsőrendű fővárosi szalonokban elke­szitettni, ami a szabás minőségére és a megfelelő kelmére garanciát nyújtott ugyan, de nem feltétlenül volt azonos a rendező elképzelésével vagy éppen a korhüséggel. Francia példára, Molnár ajánlatosnak tartotta volna figurinók rajzolását. Mivel a színmüvek tekintélyes része még nem jelent meg nyomtatásban, még kevésbé várhatták el egy szabótól, hogy minden - vagy akár csak minden neveze­tesebb - színmüvet áttanulmányozzon, a kosztümszabót az olvasópróbára ültette volna be,ahol a rendezővel és a sze­replökkel mindjárt megbeszélhette volna a mester azt a qq jelmezt, amit a szöveg után elképzelt. 77 * Amig a fenti kívánságokat elsősorban nyugati tapasz­talatai ,másodsorban az Egressy-féle panaszok (i860. Magyar Színházi Lap) diktálták Molnárnak, kezdő direktorsága óta

Next

/
Thumbnails
Contents