Staud Géza: Magyar kastélyszínházak 3. (Színháztörténeti könyvtár 15., Budapest, 1964)

BEVEZETÉS A Magyar Kastélyszinházak most megjelenő harmadik kötetében a magyarországi feudális az

injátázással foglalkozó sanulmányunk "befejező részét adjuk közre. Batthyány József hercegprímás, Batthyány Fülöp gróf. a Károlyi család, a Rádayak, az Esterházy grófok, a Páiffy, Wenckheia, Keglevích ás mas főúri családok színhazairól s ?• ólunk a forrásanyagnak 2egfelelő kisebb-nagyobb részletességgel, AZ itt tárgyalt színházakkal együtt a magyarországi főúri színházak száma megközelíti az Ösvenet s ékes igazolásul szolgál ahhoz, hogy a feudális színjátszásnak ez a formája magyar területen éppen olyan otthonos és elterjedt volt, mint a nyugati országokban. Történetük során bizonyítékokat találuns arra is, hogy ezek a főúri színházak szoros kapcsolatban álltak az ausztriai és csehországi főnemesség kastélyszinházaival, műsoruk, társulatuk, zenekaruk, felszerelésük,gazdasági struktúrájuk kölcsönös egymásra hatás következtében alakult ki. Az irodalomtörténetünk, művészettörténetünk és művelődéstörténetünk részéről egyaránt elhanyagolt XVIII, század színháztörténeti szempontból különös figyelmet érdemel. A sokszor édeskésnek, kiegyensúlyozottnak és szelídnek ábrázolt rokokó évtizedeiben vívja egymással halálos harcát két társadalmi rendszer; s Mozart és Haydn dallamai aaögött a Marseillaise ritmusa hallható. Magyarországon ebből a küzdelemből a főúri azinházak árnyékában előbb a polgári német, majd a aagyar nyelvű nemzeti színjátszás születik meg. A főúri színházak tehát nem elszigetelt jelenségei a XVIII. század társadalmi és amvészl életének, hanem a fejlődés szerves láncszemei, s épp olyan előzményei aecizeti színjátszásunknak, mint az Iskolai színjáték és a német színház. íizzel a kötettel vállait feladatunknak végére ertünk ugyan, a magyar kastélyszínházak történeténes kutatása azon-