Staud Géza: Magyar kastélyszínházak II. rész (Színháztörténeti könyvtár 14., Budapest, 1963)

2. Patachich Ádám püspök latin operája

irás szerint; harmadszor néhányan hol siettek, hol meg késtek a tempóval és végül mások azt a megbocsáthatatlan hibát követték el, hogy nem tartották be a szünetet. Remélem, hogy az ismétlésnél hibáját mindenki önmaga is észre fogja venni, és kijavitja. Ha azonban a mostani emlékeztetésem eredménytelen maradna, mindenki vessen magára, ha ót a jövőben nyilvánosan helyreigazitom. Es most jobban összehangolva - da capo! - A szimfóniát megismételtük és ugy ment, ahogy illik. - Bravó! - kiáltottam - igy kell ennek mindig lennie, ha önök nekem, én önöknek és mi mindannyian őexcellenciájának, a mi nagyságos urunknak becsületére kivánunk válni. És most mára elég! A zenekar szétoszlott. A püspök pedig intett, hogy kövessem a szobába. - Köszönöm a talpraesett beszédet, amelyet zenekaromhoz intézett - mondotta -, nap mint nap jobban örülök annak, hogy Önt szerződtettem. Hadd lássa most mindjárt örömömnek egy kis bizonyitékát. - Elküldetett az átvételi elismervényért, amit Bécsben állitottam ki a 100 arany előlegről és eltépte." x- "Ezért a püspök keze után nyúltam, megcsókoltam és igy szóltam: - Excellenciád ma nagyon kegyes, ezért merészkedem még egy kegyet kérni. - A püspök meghökkent, végre megkérdezte, mit kivánok. - Hogy Excellenciád - mondtam - magázás helyett tegezzen. Előbbi uramnál, Hildburghausen hercegnél, aki atyám helyett atyám volt - folytattam - ugy megszoktam a tegezést, és mivel ön most már oly atyailag bánik velem, ezért kérem ezt a kegyet. - Nos - mondta a püspök kis szünet után -, ha éppen igy akarod, ám legyen. S mivel azt szeretnéd, hogy atyád legyek, engedd meg, hogy én is fiamnak tekintselek. - Közben letörölte a szeméből előbuggyanó könnyeket. Jó uram nagyon lágyszivü volt. Ha valakit boldoggá tudott tenni, ez sohasem történt könnyek nélkül, de különösen valamely érzelmesen előadott zene hallgatása közben gyöngyöztek végig tiszteletreméltó orcáján. Egyébként amellett legkevésbé sem volt elpuhult, sőt komoly és szigorú szolgá-