Staud Géza: Magyar kastélyszínházak II. rész (Színháztörténeti könyvtár 14., Budapest, 1963)

1. A Grassalkovichok színházai

udvari zenészéről /1745-1819/ azt irja a gothai Theater Ka­lender auf das Jahr 1788, hogy Grassalkovich herceg szolgá­latóban áll. /Zu Pressburg im Diensten des Grafen Grassal­kovicz./ 47 ' Valahányszor Grassalkovich II. Antal huzamosabb időre valamelyik vidéki kastélyába költözött - Ivánka, Gödöllő * a zenekar is elkísérte urát, hogy bármikor rendelkezésére álljon. Erre vallanak a gödöllői kastélyban az egykori un. muzsikus gangon sorakozó szobák, ahol a zenészek a herceg tartózkodása idején lakhattak. "A templom nyugati oldalához csatolt szárnynak emeletén volt a muzsikus gangnak nevezett sora azon apró szobácskáknak, melyeknek mindegyikében kü­lön-külön egy zenész lakott, kik egy e célra szolgáló tágas teremben magukat a délelőtti órákban rendesen gyakorolták. E házi zenészek zenéltek a szini előadások alkalmával a szinpad és közönség közötti téren, a diszterem erkélyén vendégségekés kisebb nagyobb ünnepélyek alkalmával, a temp­lomban isteni szolgálatok alatt, s nyári estéken a kert­ben." 48 ' A herceg Korabinsky szerint többnyire tavasszal tar­tózkodott néhány hétig Gödöllőn. Ilyenkor a szomszédos ne­messég a kastélyban jött össze, ahol a legkülönbözőbb szó­rakozások várták. Pozsony a herceg téli lakóhelye volt. Ebben a palotá­ban is gyakran tartottak hangversenyeket, amelyeken hires hazai és külföldi művészek léptek föl. A gödöllői, ivánkai és pozsonyi kastélyszinházak belső fölszereléséről semmit sem tudunk. Kapossy emliti ugyan, hogy a Khuen-Hédervóry-család levéltáréban őrzött mintegy 300 tervrajz között voltak szinházi diszletek, továbbá,hogy Joseph Biedermann, akadémiai festő, Antonio Galli Bibiena 1 in Major Ervin: A magyar énekes szinpad. A magyar mu­zsika könyve. Bp. 1936. 36. p. 48, Odrobenyák János: Gödöllő hajdan és most. Bp. 1875. 54. p.

Next

/
Thumbnails
Contents