Dömötör Tekla: Az újkori színjátszás kialakulása Kelet-Európában (Színháztörténeti könyvtár 13., Budapest, 1963)
Reneszánsz és barokk - 2. A kelet-európai barokk színpad
ritik, anélkül, hogy különösebb gondot fordítanának a történelmi hitelességre. Emellett természetesen leginkább a szentek és mártírok élettörténete és legendák szerepelnek színpadukon. Darabjaik túlnyomó többsége latin nyelvű. Tipikus jezsuita drámaíró például a cseh Carolus KolŐava, aki huszonhárom latin drámát irt, részben történelmi, részben vallásos tárgyút. Más iskolák is, katolikusok és protestánsok egyaránt, főleg történeti és vallásos tárgyakat adnak elő. Házasság Ós szerelem vagy egyáltalán nem szerepel,vagy pedig alárendelt szerepet játszik az iskolai műsorokban. Említettük már, hogy a főúri színpadokon elsősorban az opera és a balett játszott nagy szerepet. Ez az a terület, ahol a kelet-európai színpad leginkább lépést tartott a nyugattal, hiszen a XVIII. század sok kitűnő külföldi zeneszerzőjét szerződtették az udvari és nemesi színházakba, és sokszor müveiknek is itt volt ősbemutató ja.Mégis e főúri színpadokon nemzeti nyelvű eredeti darabok is feltűnnek,pl. Lengyelországban, s itt jelennek meg a nyugati kortársak darabjainak fordításai ls. A lengyel irodalmi barokk jellegzetes képviselője Jan Andrzej Morsztyn (1613-1693) Corneille Cld jét és Tasso Amyntaját fordítja lengyelre. A XVIII. században Voltairet is játsszák lengyel színpadon. Mégis a nyugat-európai irók közül elsősorban Molière az, aki népszerűvé válik ezekben az országokban is, mégpedig nemcsak a főúri, hanem az iskolai színpadon is. A XVII. századi szlovén drámairásnak érdekes emléke Frangepán Kristóf (Pranjo Krsto Prankopan) Molière-fordítása. Mint köztudomású, Prangepán tagja volt a Zrinyi-féle összeesküvésnek. Bécsi fogsága idején, 1670-ben Molière George Dandln cimü darabját kezdte fordítani. A forditás töredékes maradt; különös érdekessége, hogy a darabban szereplő parasztok szlovénul,az urak pedig horvátul beszélnek. Ez a Moliere-forditás meglehetősen elszigetelt a korabeli délszláv irodalomban. Prangepánt 1671-ben Bécsújhelyen lefejezték, s igy a darab fordítását nem fejezhette be.
