Cenner Mihály: Magyar színészportrék 1. (Színháztörténeti könyvtár 12., Budapest, 1963)

elégednünk a "dinamikává fokozott rágondolással", mégis 1dézzük a Szigligeti által is emiitett részt Lessing Emilia Galotti c. drámájából: Conti (a festő): Herceg: Conti: Kérem, herceg, vegye tekintetbe művészetünk határait* A szépség legszemélyesebb sajátságai közül sok egészen kivül esik e határokon. Kitűnő, Conti, egészen kitűnő! Ez a maga művészetének, az ecsetjének szól. A művészetnek ugy kell festenie, ahogy az alkotüT természet a képet elgondolta, anélkül a veszteség nélkül, amit az anyag ellenállása tesz elkerülhetetlenné; a pusztulás nélkül, amellyel az idő küzd ellene. Egy művész, aki gondolkozik is, kétszer annyit ér. Mondja meg Conti, lehet ebből a képből a személy jellemére következtetni? Pedig az kéne! (egy másik portrét mutat) Istenemre, mintha tükörből lopta volna ki! De hiszen tudja jól Conti, hogy az ember akkor dicséri igazán a művészt, ha müvébe veszve a dicséretről is megfeledkezik. Pedig ez a kép nagyon elégedetlenül hagyott. Az elégedetlenségemmel viszont nagyon meg vagyok elégedve* - Ha! hogy nem festhetünk közvetle nül a szemünkkel! A hosszú uton. a szemből a karon át az ecsetig ml minden megy veszendőbe

! (I. felv. IV. jelenet részletei, Németh László fordítása.) A kérdés tehát a legkiválóbb művészetelméleti irókat éppúgy foglalkoztatta, mint magukat az alkotó művészeket. A problémát természetesen mi sem oldhatjuk meg, de az anyagra vonatkozó adatok összegyűjtésével, közzétételével, a Herceg: Conti: Herceg! Conti: