Mályuszné Császár Edit: Adatok a magyar rendezés történetéhez a XIX. sz. második felében (Színháztörténeti könyvtár 10., Budapest, 1963)

Paulay Ede és a polgári középfajú dráma

gyan tartja? De előtte volt a gondosan megrajzolt színpadi alaprajz is, a bejelölt bútorokkal, a kelléklistával. A történelmi tragédia rendezése alapjában kialakult gyakorlat szerint folyt le. Igazgatásának éveiben, tehát élete végén rendezte pl. Szigligeti a III. Richárd király

t. A színpadi beállítás nem különbözött a Lendvay-féle, közel negyedszázada megkoncipiélt Guttenberg

től, /7/ vagy Bgressy bármelyik rendezésétől. /8/ A hangsúlyos hely - ezt figyelhetjük meg Molnár Vihar-rendezésénél is - még mindig a színpad sugólyuk körüli része, a játéktér nem terjeszkedik ki jobban, mint az ötvenes években - igaz, a világítási viszonyok sem sokat javultak azóta. Paulay a szinpadtér jobb kihasználását már első nagyszabású rendezésében, a Csongor és Tündé

ben megkísérelte. /9/ Itt példaként állhattak előtte a meiningeniek - 1879 decemberére az egész világ megismerte nevüket és rendszerüket! -, de a fényhatásoknál talán Molnár rendezései is. Mindenesetre, ha nem is a színház egész területén, de a szinpad egyes részein már egy újfajta fényeffektust használt: a villanyvilágítást. /10/ A történelmi tragédia és a látványos szinmü rendezésében tehát hazai hagyomány és Meiningen egyként támogatták. De honnan vette elképzeléseit a középfajú polgári szinmü tolmácsolásánál? Elsősorban és mindenekelőtt: a hatvanas évek nemzeti ezinhózi gyakorlatából. Ebben az időben a francia társadalmi szinmü - hősei mágnások, vagy legalább is pénzarisztokraták - kiváló előadásban került nálunk színre. Dumas fils, Feuillet, Sardou fényűző világát két színész nagyszerűen meg tudta eleveníteni: Szerdahelyi Kálmán és Prielle Kornélia, életsorsuk ugy hozta magával, hogy sokat és bizalmasan voltak együtt a magyar - szükségképpen tehát a nemzet feletti, hiszen minden arisztokrácia kozmopolita főnemesség tagjaival. Mindketten tökéletes biztonsággal