Mályuszné Császár Edit: Adatok a magyar rendezés történetéhez a XIX. sz. második felében (Színháztörténeti könyvtár 10., Budapest, 1963)
Paulay Ede és a polgári középfajú dráma
mást - némi vóllveregetésael ugy emlékszik meg az ifjú Paulayról, mint pontos súgóról, aki, amikor a szükség színpadra szólította, azonnal helyt tudott állani. /1/ Mint fiatal nemzeti színházi debütánst, elismerés fogadta kellemes egyéniségét ós átgondolt játékát. /2/ Ezek azonban a kevésbé jellemző vonások. A jövőre azok a levelek vetnek fényt, amelyek szerint a teljesen kezdő fiatal színész átveszi a beteg igazgató és rendező helyett a vezetést, vendégszerepléseket beszól meg, vendégeket fogad, és - igaz, hogy vidéken - reprezentál és igazgat. /3/ Megismerkedik a szinházvezetés lélektanával, kicsinyben. Majd másutt is a mai "művészeti titkár" feladatát vállalja a hősszerelmesé mellett. Ekkor építette ki azokat a kapcsolatokat,amelyek olyan korán, huszonhét éves korában a Nemzeti Színházhoz vezették. /4/ Ebben a korban csak érdemes apák fiai szoktak még itt érvényesülni: a szorgalmas, értelmes Paulay kívülállóként is érvényesült. Távol attól a szándéktól, hogj; rendezői egyéniségének összefogó, teljes képét próbáljuk majd adni, figyeljük meg a környezetet, amibe bekerült. - Mint színészt, rokonszenvvel fogadták ugyan, de kevés tere nyilt. Vidéken játszott főszerepei itt tekintélyes régebbi tagok kezében voltak; sem Feleki, sem az ifj. Lendvay, még kevésbé a virágkorát élő Szerdahelyi nem szorultak pótlábra, legföljebb időnkénti helyettesítésre. Paulay a színpadon egyébként is nagy hátránnyal küzdött: rossz volt a látása. /5/ Csak teljesen begyakorolt produkcióban mozgott biztosan. Nyitva állott azonban a pálya egy becsvágyó rendező számára, hiszen az adott pillanatban a színháznál mindenki csak mellékesen rendezett. - Szigligeti viselte névleg a méltóságot és valóban óriási szinpadismerettel is rendelkezett, de hajlama szerint elsősorban Író, másodsorban dramaturg volt. A színész rendezők időnként mint Szigligeti támaszai, máskor külön rendezői címmel és pótlékkal felruház-