Mályuszné Császár Edit: Adatok a magyar rendezés történetéhez a XIX. sz. második felében (Színháztörténeti könyvtár 10., Budapest, 1963)

Paulay Ede és a polgári középfajú dráma

test vezetett. Mint Igazgató, hajszolt volt, némelykor türelmetlen, néha tán nem a legudvariasabb - üzlet színházat vezetett és a kapitalizmus éveiben ennek még a Nemzeti Színháznál is megvolt a maga kellemetlen mellókzöngé

je. A kíméletlen verseny koróban élt, aránylag kis városban, ahol három állandó színháznak kellett fenntartania magét. Mindez a színház belső életében is kifejezésre jutott. (33) A kor, amelybe Paulay alkotó tevékenysége lefolyt, a legmagasabb állami funkcionáriusok panamái és a parlamenti választások közismert korrupciója mellett a tőkés társadalom egy sokkal jellemzőbb ismertető jegyét is felmutatta: a kíméletlen kizsákmányolásét, amely csak annál visszataszitóbb, mert feudális formák közé van ágyazva. Nemcsak a selyemgyár hajszolta halálra a neki kiszolgáltatott lelencgyerekeket ,nemcsak az ipari munkás dolgozott napi 12 órát... A Nemzeti Színház százéves történetében drámai sorokat olvashatunk arról, hogy milyen túlfeszített munkát kellett Paulaynak végeznie, s hozzáfűzhetjük, hogy a társulat leghasználhatóbb férfi tagját, Halmi Perencet addig játszatták, amig a sző szoros értelmében torkára nem forrasztotta a hangot a tüdejéből feltörő vér. (34) És Paulayt, a nagy igazgatót csak a legkevesebb Irodalmi nagyság tegezte le - Jókai pl. nem -, a részvét levél pedig, amit a színház igazgatósága a két kisgyermekkel hátramaradó özvegy Halminéhoz intézett, döbbenetes a maga rideg szűkszavúságában... (35) A szociális problémák már ott kopogtattak a virágzó tőkés társadalom ajtaján, a nők kiszolgáltatott helyzete, a munkásosztály nyomora meg-megjelent a színpadi müvekben, de a közönség még nem figyelt fel rájuk, s örült, ha a szerző kevesebb "szurkot vegyitett a festékébe". (36) A "lehető legjobb világban" éltek - és ennek a lehető legjobb világnak - irónia nélkül - lehető legjobb rendezője Paulay volt.