Staud Géza: A magyar színháztörténet forrásai II. (Színháztörténeti könyvtár 8., Budapest, 1962)

V. Emlékiratok

V. EMLÉKIRATOK A memoárirodalom minden történeti tudománynak gyakran idézett forrásanyaga.

1^ A közvetlen élménynek napról napra való megrögzítése a naplókban, vagy az átélt eseményekre való utólagos emlékezés a tulajdonképpeni emlékiratokban, ezeknek az Írásműveknek általában megbízhatóságot és hitelességet ad. A memoárok hitelessége azonban mégsem a műfaj természetéből következik, mint például az akták személytelen tárgyilagossága, hanem mindig a memoáriró személyétől függ. Különösen áll ez a szinházi emlékiratokra, amelyeknek Írói tárgyilagos szemléletre szinte képtelen, saját tehetségükkel és fontosságukkal kritikátlanul eltelt emberek. A napló vagy emlékirat számukra többnyire csak a szerepjátszásnak egy különös formája. A legtöbb szinészi emlékirat önigazolás, sértett hiúság kiélése, öntömjénezés. Ezen azonban nem szabad csodálkozni. A szinészi alkatból következik ez a magatartás az élet tényeivel szemben. A szinész a mának él, a mának alkot és a mával múlik el. Az emlékiratban sokszor az elhangzott tapsot akarja visszaidézni, a siker muló perceit" örökkévalóvá rögziteni.A színészetnek, e mulandó művészetnek a szolgái igy próbálnak küzdeni a művészi halál ellen. 1/ Kaczlán^ Géza

: A magyar memolre-irodalom 1848-1914-ig.