Staud Géza: A magyar színháztörténet forrásai II. (Színháztörténeti könyvtár 8., Budapest, 1962)

IV. A szinházi sajtó

ság utolsó két hónapjának műsorát csakis a Vörös U.lság szűkszavú müsorközléséből és rövid híradásaiból lehet rekonstruálni.

1^ Színháztörténeti szempontból a hirlapok legfontosabb műfaja a színikritik

a. Mint forrást több szempontból meg kell vizsgálnunk, hogy értékét megállapíthassuk ós felhasználását körvonalazhassuk. A szinikritikának igen sok változata van. A legegyszerűbb az ismerteté

s vagy beszámol

ó, amely narrativ módon irja le az előadás lefolyását. Az ujságiró regisztrálja az eseményeket, beszámol arról, ki milyen szerepet játszott,de Ítéletet - dicsérő vagy elmarasztaló véleményt - nem mond. Fejlettebb fokon, a kritika már értékelést is tartalmaz. Ebben az értékelésben a kritikus és rajta keresztül a közönség véleménye jut kifejezésre. Éppen ezért alkalmas az ilyen kritika a darab fogadtatásának,a közvélemény kialakulásának lemérésóre. A kritikának legfejlettebb foka, amikor a kritika nemcsak az előadás visszhangja, hanem egyúttal tűkre is.Ahhoz, hogy a kritika szemünk elé idézze az előadást, illetve annak egyes részeit, un. mimografikus kritiká

ra van szükség. Ennek a mimografikus kritikának az a lényege, hogy a birálat a színészi alkotás és a szinpadi előadás egyes fontos részeit leirja és rögziti, miközben véleményt mond róluk. A kritika különféle változatai, bár különböző fejlettségi fokokat képviselnek, mégsem időrendben követik egymást a magyar kritika történetében. Találunk már mimografikus mozzanatokat Vörösmarty kritikáiban, viszont még ma is találkozunk egyszerű szinházi beszámolókkal. Petőfi kritikája Egressy III. Richárdjáról kitűnő példája a megrögzítő, megjelenítő s ugyanakkor értékelő kritikának. Viszont számos 1/ Staud Géza: A Tanácsköztársaság szinházi műsora. Bp. 1959. /Színháztörténeti Füzetek 26./ - Ardó Mária

: A Tanácsköztársaság szinházi élete a sajtó tükreben. Bp. 1959. /Színháztörténeti Füzetek 27./ - 16 -