Staud Géza: A magyar színháztörténet forrásai II. (Színháztörténeti könyvtár 8., Budapest, 1962)
IV. A szinházi sajtó
mint az eddig felsorolt műsorújságoké. Két évig jelent meg, hogy helyet adjon egy Szinla p cimü hasonló természetű lapnak, amely 1872-től 1873-ig élt. Ettől kezdve már minden évben van Budapestnek műsorújsága, de általában rövid életűek. Végre a Vigszinház és a Magyar Szinház megnyitása után gazdaságilag biztosítottnak látszott egy ujabb műsorújság kiadása. Ez 1899-ben indult meg Magyar Színpa d cimmel ós átmeneti címváltozással / Képes és szöveges Magyar Színpa d/ egészen 1944-ig fennállott. A Magyar Színpa d legfontosabb műsorlapunk.Fólió méretben, egy iv terjedelemben naponta jelent meg, csak a második világháború idején kellett megjelenését papirhiány miatt heti két számra csökkentenié. Kizárólag a színházakban terjesztették, utcán nem árusitották. Tartalma nagyjából megegyezett elődeiével, de beosztása a modern igényeknek megfelelően megváltozott. Az első és második oldalon cikkeket és hireket adott, azután közölte a műsoron futó darabok tartalmát - ez volt a legfőbb újítása végül a napi előadások szinlapjai sorakoztak egymás mellé. Mint forrás, elsősorban a szinlapokat pótolja. Vannak színházaink, amelyeknek igen kevés szinlapjuk maradt fenn, ezeknek műsorát a Magyar Szinpadból egészíthetjük ki. A lap közölte a darab szerzőjén, cimén, műfaján, fordítóján kivül /nem mindig rendszeresen/ az előadás rendezőjét, díszlettervezőjét, esetleg karmesterét is. A szöveges rész hasznos forrásanyagot nyújt szinházi híreivel és helyet szőrit a szerzők, rendezők, fordítók éa díszlettervezők nyilatkozatainak is egyes bemutatókkal vagy felújításokkal kapcsolatban. Kéméndy Jenő, Márkus László, Hevesi Sándor és mások számtalanszor világitják meg rendezéseik vagy szcenirozásaik művészi szempontjait. Végül a tárcarovatban kisebb színházesztétikái és színháztörténeti cikkekkel is találkozunk. 10 i
