Mályuszné Császár Edit: Adatok a magyar rendezés első évtizedeihez (Színháztörténeti könyvtár 7., Budapest, 1962)

vei többet; s annak a varrónőnek, aki a Neefe- festette díszleteket megvarrta, 254-et.5^' Szerény keretek között gazdálkodhattak csak, bár Budáról sikerült a kelléktár néhány darabját átmenteniük. A Szigligeti-féle elismerő mondat Páncsy Lajosról nem fejeződött be a három ponttal, ami személyére vonatkozott, hanem a következőképpen folytatódott: "mert e részben nálunk egyébről szó sem lehetett /mint t. i. a korszerű megköz elit emséről/, hol a dráma többnyire vagy semmi, vagy csak részletes /helyesebben: részleges/ kiállításban részesült."59/ A szinpad közel 19 méter széles és 14 méter mély volt, 12 méteres proszcéniumnyilással. Öt kulisszapár játszhatott. A térszin különbségeit a kor a megszokott dobogókkal állította elő. A világitás a megnyitás idején a hagyományos gyertya-mécses, kombináció volt. Azonban már 1838-ban, másfél évtizeddel a gáz világszinpadi megjelenése után, Közép-Európában elsőnek, a Pesti Magyar Szinház is meghonosította ezt a világítóeszközt. Nagy jelentőségű ujitás, ha meggondoljuk, hogy segítségével a szinpadi fény sokkal erőteljesebbé válhatik, mint a nézőtéri. A ragyogó, legalább is a kor fogalmai szerint ragyogó - a több mint száz év előtti világ igénytelenségével mindig számolnunk kell! - szinpad Vö. . Pukánszkyné Kádár Jolán: A Nemzeti ázinház százéves története. II. k., Bpest, Tört. Társulat, 1938. 154. ssk., 159. ssk., 162. ssk. 59/ L. a 74. jegyzetet.