Staud Géza: A magyar színháztörténet forrásai I. rész: szövegkönyvek, színlapok, kézikönyvek (Színháztörténeti könyvtár 6., Budapest, 1962)

I. Szövegkönyvek

A rendezés két évig tartott. Alapvető szempontja && volt, hogy a túlnyomó részben zenés darabok egyes részei zongorakivonatok, partiturak, zenekari szólamok, rendezőpéldányok, sugókönyvek és szerepek - egy kötegbe kerüljenek. E müvelet történeti jelentősége, hogy Magyarországon ekkor dolgoztak fel először színházi könyvtárat egységes szempontok szerint, módszertanilag pedig azért volt érdekes, mert a rendezés folyamán - igen helyesen - egységnek tekintették és egy kötegbe rendezték egy-egy előadás minden mozzanatát megrögzitő különféle szövegkönyveket és kottaanyagot. Az előadás mint egységesítő elv itt jelentkezett először egy heterogén könyvtári anyag rendezésében. Alig fejeződött be a rendezés, az iskola igazgatója, Petik Albert, arra való hivatkozással, hogyha terem padlózatát a leszakadás veszélye fenyegeti, 1927-ben az egész könyvtárat lehordatta az iskola alagsorába, a központi fűtés csövei közé. Itt a gyűjtemény ismét teljesen szétzilálódott, a hely alkalmatlansága miatt pedig a pusztulás veszélye is fenyegette. Enywári Jenő, a Fővárosi Könyvtár igazgatói székében Kremmer Dezső utóda, látva áz anyag veszélyeztetettségét, felhívta a Nemzeti Színházat, nem volna-e hajlandó visszavitetni a könyvtárat a Csokonai utcai raktárba. Hevesi Sándor, a Nemzeti Szinház akkori igazgatója, hozzájárult a javaslathoz, mire Pataki József, a szinház könyvtárosa, még 1927-ben visszaszállittatta a szövegkönyveket a Csokonai utcába. A raktározás megkönnyitésóre a főváros átengedte a könyvespolcokat is. Innen a könyvtár, 1937ben, a Nemzeti Szinház múzeumával együtt, az Emke kávéház fölötti helyiségekbe került. Itt őrizték az anyagot 1946-ig. Ekkor Dávid Antal, a Fővárosi Könyvtár igazgatója újból átvitette a Fővárosi Könyvtár uj, Baross utcai helyiségébe. Ujabb rendezésre azonban itt már nem került sor, 1950-ben az egész könyvtá-