Staud Géza: A magyar színháztörténet forrásai I. rész: szövegkönyvek, színlapok, kézikönyvek (Színháztörténeti könyvtár 6., Budapest, 1962)

I. Szövegkönyvek

SZÖVEGKORTVEK Általánosságban szövegkönyveknek nevezzük a színházi célokra készült vagy a színház munkájában felhasznált színmüvek példányait. Lehetnek kéziratosak, litografáltak, gépeltek vagy nyomtatottak, jellegüket azonban nem az előállítási vagy sokszorosítási eljárás szabja meg, hanem az a feladat, amelyet a színpadi előadás előkészítésében vagy lefolyásában játszanak. Â szövegkönyvek a színháztörténet elsőrendű forrásai, mert nemcsak a színpadi előadás verbális anyagát tárják elénk, hanem tájékoztatást nyújtanak az irott szöveg színpadi értelmezéséről is. A nyomtatott szöveg az irói alkotásnak mechanikus reprodukciója, a színházi előadás azonban mindenkor a szöveg művészi értelmezése* A szövegkönyv funkcionálisan az irói alkotás és a színpadi alkotás között áll, az Írót a színpaddal köti öszsze. Az a számtalan adat, amelyet a szövegkönyv a színészi játékra, a díszletre, jelmezre, kellékekre, világításra, a zenére és a külső zajokra vonatkozóan nyújt, végső fokon a szöveg értelmezését szolgálja. A színpadi rekonstrukció nélkülözhetetlen alapja a szövegkönyv, mellette minden más forrás csak másodrendű szerepet játszik. Aszerint, hogy a színpadi előadás milyen mozzanatát rögzítik meg, a szövegkönyveket több csoportra szoktuk osztani. 1/ Rendezőpéldányok 2/ Sugókönyvek • 1,9 —