Julian Lewanski: A lengyel színház Báthory István királysága idején (Színháztörténeti könyvtár 5., Budapest, 1962)
A lengyel színház Báthory István királysága idején
háborúra vonatkoznak. A háború borzalmas ét kártékony volt. Petkowskit mélyen áthatotta a békeakarat. - hiszen egy intermédium költője volt, amelynek során a parasztok védelmezőjeként lépett fel 20 /. A háború okát megmagyarázták. állítólag védelmi kényszer volt, - a moszkoviták rántottak elsőnek kardot. A béke elengedhetetlenül szükségessé vált, hiányoztak az erők a háború továbbviteléhez; erre azonban csak diszkrét célzás esett. A legérdekesebbek tulajdonképpen a jövőre vonatkozó tervek. A jezsuita szerint a szegények felé kell fordulni, s harcolni kell a fényűzés ellen. Az erkölcsi élet megtisztítása mellett törekedni kell a politikai élet újjászervezésére is; ehhez tanult férfiakra van szükség, akiket természetesen a jezsuita iskolák fognak szállitani. A jövő egyik legfontosabb célja marad a küzdelem a hitehagyottak ellen, mivel ezek állítólag szétrombolják a népi egységet. Peter Skarga az előadásról Írott beszámolójában erősen aláhúzza ezt a pontot, mint nyilvánvaló célzást a máshitüekre. Mint az Brzeánicki leveléből kitűnik, a színjáték impozáns jelenettel ért véget: Báthory győzedelmes lobogóját letették az oltárra, és elmélkedéssel egybekötött közös imát tartottak. A wilnoi katedrálisban csak a második felvonás került előadásra a kéziratból ismert eredeti formában; az elsőn sok változtatást hajtottak végre, valószínűleg a szerző akarata ellenére. A parasztok és katonák nyomorára vonatkozó panaszokat kihagyták; helyükbe valami politikai vitát iktattak, egy pap s egy szenátor között. Ma már nehéz kitalálni, mi lehetett e beszélgetés tartalma, attól mindenesetre tartózkodtak, hogy az országban s a hadseregben uralkodó keserves állapotokat ábrázolják. Elhúzták Antigeorgia és Antiatratiot különös figuráit is, ami a dialógus drámai feszültségét jelentékenyen gyengítette, s megfosztotta elevenségétől.
