Cenner Mihály: Márkus Emília (Színháztörténeti könyvtár 4., Budapest, 1961)

II. Színész és szerep

modott meg és színeződött ki ezeken az utolsó próbákon napról napra jobban az alakítása. És a főpróbán egyszerre tízszeres színpompában tárult a kiérett alakítás a közönség elé, bámulatba ejtve nemcsak a nézőket, hanem színészt ársait is." Bródy Sándor bizonyára nem ismerte Márkus Emilia irását, mert a Komédia cimü könyvének Márkus Emíliáról szóló fejezetében igy ir : "És hogyan van Márkus Emilia asszony az úgynevezett színészi paradoxonnal, amit legravaszabb őrünk, a szinibirálat legbölcsebb rókája, az öreg Diderot vetett fel? Érzi-e azt, amit játszik? Erőt vesz-e, uralmat nyer-e személyén az a szerep, amelyet éppen játszik? Amikor elképzeli,legelőször kreálja meg az alakot, csak akkor vane megindulva, vagy mindig, valahányszor ábrázolja? Sensibilista-e ő, vagy intelligenciájával, elképzelő, utánzó tehetségével dolgozik? Alexander professzor, nagyrabecsült kollégám a szlnibirálatban, Diderotról irt könyvében összegyűjtötte a nagy művészek e tárgyhoz szóló vallomásait,amelyekből kitűnik, hogy csaknem minden igazi művész, amikor ábrázol,nem engedi át magát szerepe indulatainak, uralkodik magán, látja igazi és átalakult énjét, mely utóbbira az előbbi mindig ügyel." Márkus Emilia válaszol Bródy Sándor kérdésére, sőt válaszolt, mielőtt Bródy a kérdést föltette volna. A Magyar Szalon 1887 januári számában, játékos formában ugyan, de a lényegre tapintva mondja: "Színpadon a közönség tetszését megnyerni könnyebb, mint megtartani. Az igazat eltalálni könnyebb, mint megtalálni. Könnyebb nagyszerűnek lenni, mint egyszerűnek. De szerepeinkben akként feledni el saját egyéniségünket, hogy szemünk játék közben is mindig magunkra legyen fordítva ez a legnehezebb." Egykori rendezője ugy véli, hogy Márkus Emma érezte azt, amit játszik: "A színpadon hü maradt a magára vett alakhoz mindvégig, s művészete teljes erejével átélve annak minden érzését és indulatát, meg merte magát mutatni emberi