Cenner Mihály: Márkus Emília (Színháztörténeti könyvtár 4., Budapest, 1961)
I. Ember és szerep
dod, kedves Asszonyom, hogy nem vagyok elbizakodott, csak éppen annyi önérzetem van, hogy élhessek, de ismétlem nem nyomtak agyon nagyságukkal, sőt - Isten bocsássa meg! - ha meggyógyulok még egy kicsit fel is emelem a fejemet. - Tehetjük Asszonyom. Meg vagyok róla győződve,Asszonyom, hogyha Te, vagy, hogy a nagyokról ne beszéljek, én vagy a kis Márkus az ő érdekességével föllépnénk, egész Párizs érdeklődnék irántunk. Mert nincs ám a Franc ai snak egy olyan érdekes alakja se,mint az Emmuka. Nincs!" Hinnünk kell Jászainak, mert nem könnyen osztogatta elismerő jelzőit, különösen nem pályatársnőinek. Hogy a népszerűsége tetőfokán sugárzó Márkust nem szerette, arra naplójának számos bejegyzése a bizonyíték. Hogy miért nem szerette, arra öregkorának egy-egy őszinte pillanatában maga Jászai adott feleletet. Relie Pal újságírónak adott nyilatkozatában igy vall: "Azért nem szeretem Márkust, amiért Blahánét sem. Mert, hogy nevezik Márkust? a Szőke Csoda; s Blahánét? a Nemzet Csalogánya. És engem? Én vagyok a Nagyasszony. Ez azt jelenti, hogy engem tisztelnek, de őket szeretik!" Lehel István jegyezte fel Jászai utolsó heteinek történetét. 1926. május 27-én Jászai ezzel fogadja a szanatóriumban látogató Lehelt: "Itt volt a Szőke Csoda is.Jaj! István, milyen szép, milyen szép! - Mennyivel könynyebb lett volna az életem, ha nem irigyeltem volna ezt az asszonyt olyan elkeseredetten. De olyan szép volt mindig! És olyan érdekes. És én magam mindig oly rútnak és olyan érdektelennek éreztem. A tükör előtt álltam és s irt am az irigységtől*.." Valóban olyan szép volt Márkus Emilia? Termete valamivel magasabb volt az átlagos középtermetnél. Arca elég széles és feltűnően hosszú, orra egy kissé pisze, keze erőteljes és nagy, a termetéhez viszonyítva lába is nagy volt. Csodálatos volt Márkus Emilia tekintete. Gyönyörű kék szemét sötét, sürü pillák árnyékolták, s komoly vagy pajkos, szerelmes vagy szemrehányó tekintetének játékában részt