Cenner Mihály: Márkus Emília (Színháztörténeti könyvtár 4., Budapest, 1961)

I. Ember és szerep

tó, sőt ritka még az uj betanulás is. Többnyire műsor darabok, amelyekben átvesz egy-egy szerepet azoktól, akiknek az igazgatóság nagyobb, vagy ujabb szerepet szánt. Szerepköri elődei: Lendvayné Fáncsy Ilka,Felekiné Munkácsi Flóra, Helvey Laura. Az évek multával a szerepek száma csökken, de a bemutatók száma növekszik, sőt csakis bemutató, esetleg uj betanulás jöhet számításba a beérkezett művésznőnél. Műsordarabba már nem lép be, abból már kinőtt. Az előadások száma viszont növekszik, van időszak, hogy úgyszólván minden este színpadon van. Aztán a parabola ive lassan lefelé hajlik, csökken a szerepek és ritkul a fellépések száma, s elkövetkeznek évek, amikor egyáltalán nem lép színpadra. Maga Márkus Emilia élete alkonyán gyakran idézte Petőfi sorait: "Mi a dicsőség? Tündöklő szivárvány, A napnak könnyekben megtört sugara." A sors azonban egy kivételesen hosszú és dicsőségben gazdag pályát irt elő számára, melynek több mint hetven éve alatt annyi sikerben, szeretetben, dédelgetésben és népszerűségben volt része, mint kortársai közül talán csak Blaha Lujzának, elődei közül meg éppen senkinek. Márkus Emilia élvezete a népszerűséget, a szeretetet; szerette az életet és felhasználta annak minden kínálkozó lehetőségét. Tul a nyolcvanadik évén egy újságíró megkérdezte, hogy mi a titka csodálatos frissességének, fiatalságának,

s annak azt felelte: élni kell az életet a maga teljességében. Ez nála nemcsak elv volt, gyakorlatban is megvalósította! De az élet utjai nem mindig simák; az akadályokat le kell küzdeni, el kell hárítani. Ilyen akadály volt Márkus Emilia vasi tájszólása és hadarása a színpadon, amire a kritika soha nem mulasztotta el figyelmeztetni a már nem is kezdő színésznőt. Mindkét hibáját sikeresen leküzdötte, de kulturált, színes és hajlékony hangjában is felfedezhető volt a magyar vidék ize és zamata, annak minden bántó vagy kellemetlen mellókzöngé

je nélkül.