Frantisek Kubr: F. Kubr: A cseh munkásszínjátszásról. (Színháztörténeti könyvtár 3., Budapest, 1961)
A DDOČ - A közönség - A művészek
lehetett olyan könnyen lekiabálni, mint ahogy az a Kornyejcsuk darab előadásánál a Vinohradi Városi Színházban még sikerült a reakciónak. A Népszínház az 1936-37-es színházi évadban "A fehér kór"^^ bemutatásával kezdte meg előadásait. Ezt követte Lope de Vega "A hős falu" drámájának színpadra vitele. Minden előadás előtt a Nemzeti Szinház dramaturgja, dr. Otokar Fischer-^ beszélt a nézőknek a drámáról, az Íróról, a színházról és a népről. Az üzemekben mindinkább nőtt az érdeklődés a Népszínház előadásai iránt. A Nemzeti Szinház főrendezője, Karel Dostál és mások felszólaltak az üzemi tanácsok ülésein. A Cseh és Német Színházbarátok Klubjában vitákat rendeztek, rendezők és szinészek vitatkoztak az üzemi funkcionáriusokkal a bemutatott előadások fölött. Az ilyen esték után örömmel, reménnyel és optimizmussal eltelve váltunk el egymástól. Két nagy művészi esemény népszerűsítette aztán igazán a Népszínházát a munkásság tömegei körében: az első az Alekszandrov-együttes hangversenye volt, a második pedig a népszerű barcelonai spanyol Cobla fúvószenekar fellépte. Ha a Lucerna-terem ötször, sőt tizszer nagyobb lett volna, az is kevésnek bizonyult volna a szovjet-együttes vendégjátéka alkalmával. Ki feledheti el azt a pillanatot, amikor első Ízben hallottuk a Partizán-dalt ós a többi dalokat, és láttuk az orosz nép táncait - Alekszandrov vörös katonái előadásában. A magas művészi teljesítményen kivül felemelő érzés volt az is, Logy a fasiszta veszély időszakában annyi szovjet embert, sőt vörös katonát láthattunk Prágában. Felejthetetlen élmény volt. - A Cobla-együttes hangversenyére nem volt olyan könnyű megtöltenünk a termet, az emberek nem tudták előre, mit kapnak. De a teremben felhangzó felzaklató muzsika átjárta egész valónkat, izgalomba hozott és megindított bennünket. A táncoló ós harcoló spanyol nép elevenedett meg előttünk. A tizenkét zenész egyszerű katalán viseletben ott állt a színpadon, ós a Spanyol Köztársa- 83 -