Frantisek Kubr: F. Kubr: A cseh munkásszínjátszásról. (Színháztörténeti könyvtár 3., Budapest, 1961)
A DDOČ - Szövetség - Központ - Szervezet
A DDOÖ-SZÖVETSÉG-KÖZPONTSZERVEZET Végezetül szóljunk még néhány szót a DDOÖ szervezetről és központjáról. A szövetség önálló alapszabályokkal rendelkező önálló egyesületek csucsszervezete volt. Ezek az egyesületek kollektiv tagjai voltak a szövetségnek, és mint ilyenek mintegy évi 50 korona tagdijat fizettek. 1935-ben ezt a kollektiv tagdijat 25 koronára csökkentették,ezzel is hangsúlyozva, hogy a szövetség ideológiai, nem pedig gyakorlati intézmény. Az önálló munkásegyesületek mellett volt még 69 / egy sor drámai kör a proletár-sportegyesület szervezeteiben is. Legalábbis részben ezek is tagjai voltak a DDOÖnak. Az egyes egyesületek minden két évben elküldték küldötteiket a DDOÖ kongresszusára. Közülük választották az elnökséget, amely a szövetség munkáját vezette, és felelősséggel tartozott a taggyűlésnek. A szövetség alapszabályzata értelmében az elnökség a hivatalos közegekkel szemben is felelős volt, rendezvényeit be kellett jelentenie és jóváhagyatnia. A szövetség adta ki a Délnické Divadlo cimü havi folyóiratot. Hogy ezt a folyóiratot minden anyagi támogatás nélkül legkevesebb 2000-5000 példányszámban fenn tudják tartani, ehhez nap mint nap az áldozatkészség komoly példáira volt szükség. A folyóirat fennállásának tiz esztendeje alatt egyetlen olyan esetre sem emlékszem, amikor valamely cikkért vagy a szerkesztési munkáért a legkisebb tiszteletdijat is fizették volna. - 99 -