Wolf – Pfützner: A német munkásszínjátszás (Színháztörténeti könyvtár 2., Budapest, 1961)
Jegyzetek
macher ezt a megállapítását a három szinházi vállalkozás programjával bizonyltja, anélkül azonban, hogy Piscator szinházi gyakorlatának újszerűségét megvizsgálná. Schumacher szükségszerűen Leonhard, Martin és Piscator kísérleteinek ideológiai nivellálásához jut el. 28/ Ellenfél, 1920. é. 4. szám. p. 90. 29/ Piscator a Centraltheaterben, amelyet 1923-ban és 1924-ben Jósé Rehfisch-el együtt vezetett, megkisérelte, hogy szélesebb rétegeket ragadjon meg. A "kispolgári és középpolgári rétegek bevonása... pénzügyi okokból elengedhetetlennek" bizonyult. /A politikai szinház, p. 47./ Piscator tehát arra törekedett, hogy kívánalmát - a mult haladó hagyományainak a proletárszinház műsorában történő felhasználását - megvalósítsa. Ezért vette fel műsortervébe Makszim Gorkij: Kispolgáro k , Romain Rolland: Eljó majd az id ő... ós Lev Tolsztoj: A sötétség hatalm a cimü müveket. De itt is megrekedt a kezdetnél; pénzügyi nehézségek arra kényszeritették, hogy a színházat 1924-ben a Rotterfivéreknek adja át, akik ebben az időben nagyszámban vásárolták fel a kisebb színházakat. 30/ Az Ellensége kben Tatjánának a művészetről szóló hitvallását /II. felv./ a proletkult feladatainak fejtegetésévé alakította át. 31/ A műsortervben szerepelt drámák: E. Sass: Az asszony hazatér, Barta L.: A szürke há z. Garami N.: A megváltás el é. Verhaeren: Hajnalpí r, Gasbarra: Porosz Valpurgls-é j, Rútra: A tet t , Leo Matthias: Felszabadulá s, Paul Zech: A keré k , Karl Fischer: Az öröksé g , Ivan Göll: Lapsalle halál a, Thomas Műnze r, Trautner: Letartóztatá s , E. Toller: Embertöme g. - 207 -
