Staud Géza szerk.: Kelemen László naplója és feljegyzései (Színháztörténeti könyvtár 1., Budapest, 1961)
az évben Dezső Alajos interjút készített az öreg tudóssal a Színházi Élet részére. Ebben az ujságiró megemlíti, hogy látta"Kelemen László érdekes naplójegyzeteit 1792-18ol-ig".* Bayer József 1919-ben meghalt. Páratlan színészettörténeti könyvtárát a pécsi egyetem könyvtára kapta meg, kéziratai pedig több részletben az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárába kerültek. Az utolsó két ládára terjedő kéziratos anyagot Haltenberger Mihályné 1947-ben adta át a kézirattárnak. Szinte önként kinálkozott a kutatás további lépése: Kelemen László feljegyzéseinek kéziratát Bayer József kéziratos hagyatékában kell keresni. Ha nem is találjuk meg az emlékiratot, rábukkanhatunk talán valamiféle feljegyzésre, amely útbaigazítást adhat. Érthetetlennek látszott ugyanis, hogy Bayer, aki kétségkivül tisztában volt az emlékezés szinészettörténeti jelentőségével, miért nem publikálta ezt az értékes kéziratot, vagy ha nem is adta ki, miért nem dolgozta fel valamilyen formában. Hiába forgattuk azonban át az igen terjedelmes kézirat! hagyatékot, a feljegyzések nem kerültek elő. De találtunk a kéziratok közt egy 4 folio lapra terjedő, ceruzával irt, befejezetlen tanulmányrészletet, amelynek Bayer "Az utolsó kísérlet" cimet adta.* 36 Ez a töredékes értekezés, amelynek keletkezési idejét pontosan megállapítani nem lehetett, Kelemen László feljegyzéseiről szól. Nem valószinü, hogy Bayer közölni akarta volna itt az emlékirat teljes szövegét, inkább csak fel akarta dolgozni, s mint ahogy szokta, bőven kivánt idézni belőle. De adjuk át a szót Bayer Józsefnek: "A szerencsés véletlen kezünkbe játszott egy egykorú följegyzést, mely ha nem is oly becses, mint az Endrődyó, ha irodalmi értékkel nem is bir - de világot vet mégis ar31 Dezső Alajos: Bayer Józsefnél. Színházi Élet. 1919. 10. sz. 7-8.lap. **OSzK Kézirattár. Pol.Hung. 2163. /258-259/