Molnár Klára et al. (szerk.): Évkönyv a 2005/2006-os színi évadra (Budapest, 2007)
Bevezető
megléte a kölcsönös bizalomnak köszönhető, pontosságát pedig az adatot szolgáltató intézmény vagy személy szavatolja. Az előadásszámra, a befogadóképességre, a helyárakra vonatkozó adatokban nincs okunk kételkedni, s ahol ilyen nem szerepel, az csak annyit jelent, hogy határidőre nem jutottunk hiteles adat birtokába. Vitatott esetekben vagy hiányos adatszolgáltatás esetén inkább eltekintettünk az adatok közlésétől. Gyermek- és táncelőadásoknál gyakran nem egyértelmű az ősbemutató ténye; a korábban használt „mint vendég” megnevezés a társulatok nyitottá válásával nagyrészt értelmét vesztette, ezért ezeket inkább sehol sem szerepeltettük. A színházakban folyó színészképzés alanyait sokféleképpen nevezik, pl. stúdiós, akadémiai növendék, egyetemi hallgató stb., ezeket sem próbáltuk azonos elnevezés, azonos rövidítés alá vonni. A kötet harmadik fejezete az évad eseményeit dolgozza fel, majd a színházi bibliográfia következik, az utóbbi a naptári évre, 2005-re vonatkozóan tartalmazza a színházi tárgyú könyveket és a megjelent drámai műveket. A tájékozódást mutatók segítik. A névmutatóban a keresett művész neve mellett olvasható szám a bemutatótár tételszámát jelenti, kurzív szedéssel pedig azt az oldalszámot jelöltük, ahol az illető neve még előfordul. A művek iránt érdeklődő olvasót magyar és eredeticím-mutató segíti, szintén oldalszámokra utalva. A jelenlegi formát sem gondoljuk véglegesnek. Az Évkönyv további korszerűsítéséhez hozzájáruló javaslatokat éppúgy szívesen vesszük, mint ahogy az adatokkal kapcsolatos minden korrekció is pontosítja adatbázisunkat, amely néhány éven belül a szakemberek számára közvetlenül hozzáférhető lesz majd. A szerkesztők 8