Csiky Gergely: Az udvari kalap; Q 18776

EMÁNUEL, Eljöttél kérésemre. Köszönöm. CARINA. Hisz azt Ígérted, hogy segiteni fogsz. EMÁNUEL. Megtartom szavamat, bár életem árán, CARINA, Dobh volna, ha szavaddal élted is Megtartanád. De szólj hát, mit tegyünk EMÁNUEL. Itt várd be a királyt, e- termen át Szokott mindennap reggel egyedül A kápolnába menni, hajnali Misére: álH útjába s nem habozva Mondd azt szemébe, mire tanitálak. Lesz bátorságod hozzá? CARINA. Lesz bizony De mért kell ezt nekem megmondanom? EMÁNUEL. Mert mást' ki sem hallgatna a király. Szépséged, ártatlanságod bizonynyal Meg fogja lepni, bájad elcsititja Első haragját, s hallva szavadat, Talán meglágyul elfogult siive, CARINA. S mi haszna lesz? EMÁNUEL. Tán az a haszna lesz. Hogy kétes győzelmünket bizonyos És békés diadallal váltja fel, S nem kell hiába vérnek omlani. CARINA

. Ah! mit beszélsz? Vér? EMÁNUEL, Ugy megrémül e Szótól a hőslclkü Carina, ki Nern régen még a fegyverforgatásro Tanita engem?