Igaz barátság és szíves szerelem; Q 14598

I. szakasz. Phil o s t en e s és Her mi ás. Philoslettes. J^étszer rakott fészket gerlicze s gólya is, Kétszer szedett kalászt Céres sarlója is, Kétszer facsarodott Bachus gohérja is, Annyiszor fagyott be Iszter folyama is. Saját országomból mióta kikeltem, Altades királynak udvarába jöttem, Kinek gyakor ízben sok kegyelmét vettem, Komornyikjai közt nem utolsó lettem. Sok víg nap nevelte kedvemet azóta, De azoknak végét a bú kínnal toldta, Keserűségre vált régi édes volta, Minden örömemnek lett véletlen holta. A régi vendégség szült nyughatatlan jajt, Mert mint anyaméhet sereglő sűrű rajt, Bús szivemre a gond hullatott annyi zajt, Mik kiméletlenül űznek velem nagy bajt. Kelvén tengerére kényes szerelemnek, Pillantásig tartó nyugta nincs szivemnek, Ellenem habjai seregenként nőnek, Kik közt belső részim majd ugyan megfőnek. Mert a bús tenger is csendesedni szokott, Midőn Boreástól némelykor kicsapott, De ha Zefirusnak kedves szele jutott, Bátran megy a hajó, mely eddig hányatott. De én búm tengere nem szokott enyhülni, Sőt óránként sűrűbb habbal tud sürüdni.