Igaz barátság és szíves szerelem; Q 14598

m am wmmm 28 — Ii Hermiás. Azt, de valóságát Megértém, viseled tigrisek vadságát, Nem is könyörülöd annak romlottságát. Florentina. Mondd meg hát, mi lelte ? Hermiás. Igazán megmondtam. Tegnap öt nyavalyást félig halva hagytam; Mivel pedig tőle régen elszakadtam, Nehezen vár, hogy már sokára maradtam. Florentina. Értem betegségét, de mi okból vagyon ? Hermiás. Mondom, hogy éretted lángol szive nagyon , Minden reménysége csak tebenned vagyon , Nálad nélkül olyan, mint kit vernek agyon. Florentina. Mijét tegyek vele, kérem feleleted? Hermiás. Orvosold nyavalyást, ha sebesítetted, Mert őtet valóban az ágyba ejtetted, Piros rózsaszínét megfehérítetted. Florentina. Soha talán fegyver nem volt a kezemben, Nem hogy énmiattam esett volna sebben, Soha nem állottara harczot vele szemben, Sem nem esett titkon ásatott veremben. Hermiás. Volt oly felvont íja szép szömöldöködnek, A melynek nyilától sért tagjai nőnek,