Igaz barátság és szíves szerelem; Q 14598

— 24 — Mostan pedig szólasz szörnyű bolondságot, A mely szerez bennem nagy szomorúságot, Hogy beszélsz előttem ilyen hitványságot, Bánatot okozó merő boszúságot. Mért beteg miattam, talán megigéztem, Vagy nyavalyát neki másképen szereztem ? Oly dologra magam nem adom s eresztem; Talán azt gondolod, hogy majd eszem vesztem? Ilermiás. Kérlek Florentina, ne vedd csúfságosan, Hogy merek szólani ily bátorságosan, Ne nézz személyemre olyan haragosan, Mert ég Philostenes éretted lángosan. Nem ártottál neki egyéb fegyvereddel, Hanem sebesedett egy tekinteteddel, Ékes ábrázatod, úri termeteddel, Ezzel betegült meg, nem más bélyegeddel. Florentina. Eddig tett szavadat a midőn értettem, Valóságosképen mindazokat vettem; De már most, hogy czélod nyitjára rájöttem: Elmehetsz, mert olyat nem vészsz körülöttem. Csudálkozom rajta, hogy okos ember vagy, A király előtt is van becsületed nagy, Nem gondoltam soha, hogy ily szókra fakadj, Félek, hogy ezekért még búra ne akadj. Nem gondolod-e meg, hogy kerítő lenni, Mily becstelenség volt azt magadra venni. Hátha a királynak akarnék hírt tenni, Nem tudom, mint fognád magadat menteni. Hermiás. Hallja meg felséged, mondok valóságot, Visel szíve érted halálos rabságot,