Wedekind, Frank: A tavasz ébredése; Q 13670

- 37 /Hans/ hátamat, elrablód fiatal szemem minden ragybgá • sát. - Tul igényes a te embertelen alázatod, tul izgatók a te mozdulatlan tagjaid! Lányka, lányka, mért szoritod 'össze térdeid még most is - a kifürkészhetetlen örökkévalóság / előtt is? Egyetlen vonaglás; szabadon bocsátlak: Asszonyi izgalom, kivánás, vonzalom jelét kislány! és aranykeretben akasztlak ágyam fölé! Hát nem is "ejted, hogy csupán a te szemérnetességedtől leszek én bujává?! Látszik rajta azonnal: jé növelést kapott, Sajnos magam is. Imádkoztál ma éjjel, Desdemcna? A szivem görcsbe rándul... Őrület - Szent Ágnest is az önmegtartóztatás vitte sirba, pedig б félig se volt ilyen meztelen! - Egy csókot meg virágzó testedre, gyermekien duzzadó kebledre •• és édesen kerek - gonosz térdeidre,,» Van rá okom, van rá okom, szivem! Szűz csillagok, előttetek meg nem nevezhetem, Van rá okom! /А kép a mélybe hull, líans rácsukja a dobozra. a fedelet,/ I I л . . f '