Hunyady Sándor: A kártyás asszony; Q 13269

25 van szó közöttük./ Kovács: Mióta vársz ? Lucy: Még éjfél sem volt, amikor hazajöttem. Kovács: Most mingyárt öt. Öt óra hosszat ültél itt, kalapban ? Lucy: Észre sem vettem. Talán aludtam is. /Megdörzsöli a szemét/ Mindjárt magamhoz térek. Kovács: /megijed/ Mi történt veled, kicsikém ?! Milyen az arcod ?! /Leül a felesége mellé, nagy gyöngédséggel és szakértelemmel leveszi a kalapját, mintha pásztorórán lennének./ Lucy: Mi ; van az arcomon ?! /Megkeresi a retiküljét, amelyet maga mellé dobott az ágyra. Kinyitja, kiveszi a poudrierjét, aztán leejti az egész holmit, mint akinek csak az ösztöne működött, de ereje már nincsen ahoz, hogy kipuderezze magát./ Kovács: /fokozódó megdöbbenéssel/ Sirtál ?! Lucy: Nem. Csak gondolkoztam. Kovács: Értem ! - Itt ültél, vártál! Gondolkoztál ezen a te betyár uradon ! Lucy: Rajtad is ! Magamon is. Mind a kettőnkön ! Kovács: Nem védekezem ! - Egész . éjszaka kártyáztam ! Lucy: /szeliden, melegen/ Kártyáztál, drágám ?! - /gyöngéden/ Vesztettél ? Kovács: Vesztettem ! Mindent elvesztettem, amim volt. És még a tetejébe egy csomót. Ha hirtelen vakbélrohamot kapnék és meg kellene operálni, nem tudnék borravalót adni a mütőszemélyzetnek. Ha rendes háztartásunk volna, reggel nem kapnál piacra pénzt ! /Fölkiált/ Ha már mérnök vagyok, legalább vegyész lennék ! A német