Móricz Zsigmond: Odysseus bolyongásai; Q 11461

- 48 Kirke: /felriad, feláll/ A földalatti, földi, földfeletti istenekre: esküszöm... vártam! Mi történt? Jöjjön... várj... a szivem sebesebben ver, mint a versenyparipák dobogása... most jöhet... /Leány el./ óh sors, te édes, ki ugy kegyeled lányod, óh nagyatyám, Okeanos isten, aki a zugó habodat örökkön örökké hömpölygeted világok világain át s bármennyire fölkavarod a vizet a csillagok édes sugaráig, mégis sima marad örökké: boldogság a te lányod sorsa, vagy végre zord keserűség? boldogságot üzensz-é, mintha a messziragyogó fény kivirul a tengerek szinén, vagy bánatot, feketét s mélyet, mint a mélységes zöld halál, a tengerek végtelen zöld fenekén? Polites: /jön/ Szépszemű, széphaju, isteni Kirke! Kirke: Beszélj.