Móricz Zsigmond: Odysseus bolyongásai; Q 11461

- 33 Surylochos: Odysseus: Euryloehos

: Odysseus : Halljátok szavaim, bármint sorvaszt is a bánat, hányjuk, vessük ügyünket! Nagy sziget ez, amelyen járunk, a neve Ajajé. Ajajé szigetén vagyunk hát, ime, lám csak: hol a széphaju Kirke éli nyugodtan világ cédája bűvölő életét. Ahol a föld csak virágot terem, se kövér jhhok nem tapodják szirmait, sem istenek kedvelte buza nem diszlik, sem baromcsorda, sem hasznos állat: és mégis dúsan virit a lakoma, mert a világ minden tája adóz a gonosz némber szépséginek. Ugy van, Odysseus. óh, végzet, minek hoztál e helyre! Hol szabadulást senki se lelt még! Kirke, a bajtokozó Ajatesznek deli huga, a ragyogó nap lánya ez, anyját az Okeános hozta vala létre: mert mikor Tyro, a gyönyörű nő a gyönyörű vi zen*.> elterülő testtel förödésbe merült, im, a világrázó isten szerelemmel szendergett vele lágy, suhogó hátán a vizeknek. Hegynyi biborhullám kebelébe takarta zord Poseidont s a halandó némbert: szűzi övét levevé, s hűvös álmot hinte rája, édes enyelgését mikor enyelegte az isten.