Móricz Zsigmond: Odysseus bolyongásai; Q 11461

- 31 Első kép Odysseus a parton. A hajó a vizén. Odysseus: Nyugtalanság gyötör társaimért. Már az aranysugaru nap lefelé hajlik sebes utján és elmentek, mikor az aranyhajú hajnal kihasadt. Mit gondoltok, barátaim, mi okon maradnak igy oda ők? Kar: Aggodalom van az emberi szivben a távollevőkárt. Minden bajt ás minden rosszat el tud az ember hinni arról, aki nincs jelen. Odysseus: Egymagam felkuszák ama sziklán és szanaszét nézém a vidéket, s ime, a távoli földön füst ötle szemembe, egy palotábul a sürü berkeken által. Ám idegen helyen óvatos sziv gyanakodva indul az ismeretlen nép felé, azért célravezetőnek azt találtam szivemben, hogy fele társaink, kát hü vezetővel menjenek el kitapasztalni a lakosokat. Egy gyönyörű szarvast küldött vele utamra isten s érchegyü dárdámmal szivén sujtám,