Móricz Zsigmond: Odysseus bolyongásai; Q 11461

- 22 Istenek: husz évig a világnak igy odaadni önmagamat, s nem tartani meg egy pillanatot se ennen maga javára... Hadd sirjak én itt /sir/ meg ne vess érte, a te kis édes gyermeki szódban életem minden dicsó'sége fénylik, s életem minden fájdalma sötétlik... így kell énnekem igy csavarognom kinn a világban: erre itélt Pallas, az isteni asszony, s erre itélt egy másik, egy földi... Nausikaa: Óh, idegen, aki szivemhe^közelebb vagy, mióta kis eszem igy kicsirázott, mint az apám, az anyám, mint bátya, hug s bárki, mert a te neved dicse fonta be szivem: Istenek hoztanak itt a mi kis szigetünkre! Jöjj te velem, az atyám dus palotáján, hol tisztelik és becsülik neved itt mind: mint istenre tekint rád a nép és tisztelve köszönt majd, mert szived telve csordultig nemes indulatokkal: Ha sikerül megnyerni szivét és jóakaratját Aretének, édesanyámnak, bizton hiszem, teljesül, amit akar s vágy a te szived s enyém... Vajha velünk laknál, s kész volnál itt települni, s ily daliás férjet mondhatnék egyszer uramnak! Jöjj fel szép palotánkba s tudakozd felséges atyám szép házát,