Gorkij, Maxim: Éjjeli menedékhely; Fordította: Neumark Anna; Q 11378

- 292 1. ez. Nem mondja-e Szatyin utolsó szavát: "bolond" bizonyos sajnálattal? Most, amikor valamit megértett az életből. Feláll, hogy elskőként menjen ki, magával kapja a felsőruháját. Azt hiszem, hogy nem azért megy oda, hogy mint hamisjátékos megszerezzen egy á darabkát az akasztott ember köteléből /orosz babona szerint szerencsét hoz - ford./ hanem más célból - sajnálja a szerencsétlent. A többiek felállnak, és készülnek utána menni« Aljuska már, ugy-ahogy volt, kiugrott a pricce alól. A Tatár - nem ment velük. Ő nem érez együtt az ilyen rendellenes véggel. Ez nem felel meg a Koránnak. A priccsre fekszik, Klescs alszik, feje lecsüng. Bubnov kimegy, mert mindannyian mennek. Kvasnya is odaszalad, miután megkérdezte, mi történt. A Másoló szintén a többiek után vánszorog. Szünet. A szin üres. Csak a távolban üvölt egy kutya, ós talán újra bőg az eddig alvó csecsemő, vagy talán megkondul a hajnali misére a harang, és a szobában lassan terjedni kezd az uj nap fénye. 78.